Kék fátyolba szippant
a levendula-szín ének,
igét hírdet a vár, itt
nem fűznek buja szirének.
A gyermek, ki fatornyos
házban kergette a szelet,
petrencés rudat e,elve
ringatta vállán az eget.
Ilon' riadt volt, s elszánt,
szemében Szinnyei vászna,
s ha a sarlót ecsetre cserélte,
ledobta leplét minden parázna.
Az idő vándorbotját
könnyen meríté homokba,
vén komódja tetjén
táncba forgott az inga.
56-ban anyját padlóra
csendesítette a halál,
s látta, amint a hideg
test semmibe emigrál.
Belé rétegződött a sors,
elhagyá régi társa,
s a fák közé gyűrt sötétben
csörrent az üresség lánca.
Corpus Christi, őrölte
ajka zátonyán a misét,
s az ikonok körvonalán
vitte a miértek gyötrelmét.
Kőbe harapott méltóság
merül a térbe, bús körmenet.
Zarándok arcok követnek,
édenből szakított levelek.
0 Megjegyzések