Mi végre élsz a földön itt,
ha pusztítod csak álmaid?
A társul hívott szörnyszülött,
agyad mélyébe költözött!
Hatalmad önző, elvakít,
szilánkká törtek napjaid!
Tisztességed kihunyt, veszett,
sírodnak fekhelyét veted!
A semmi csendje szét hasít,
elérhetetlen part s a Híd!
Krisztus keresztjén függ, feszül,
iszony mocskában elmerül!
Nincs kéz, mely onnan fölsegít,
fakult szívedben űr a hit!
Sorsodnak leple rád borul,
homályba tűnsz...… már alkonyul!
0 Megjegyzések