Amikor anyámat temettük, ősz volt.
Álltunk a sír körül, jeges szél tombolt.
A köröttem állók hangosan zokogtak.
Forró könnyeim az arcomon folytak.
Édesanyám koporsóba rejtve?...
Nem hiszem el, hogy te fekszel benne.
Aki mindig oly eleven voltál,
Hihetetlen, hogy többé ne volnál.
Napja voltál Te az életünknek.
Fénye, hője szerető szívünknek.
Ott voltam honn, hol Te voltál jelen.
Árva lettem, mert már nem vagy velem.
Üres lett a világ...Űr maradt utánad.
Szívünket betölti a nehéz búbánat.
Nincs hatalmam hozzá, hogy felélesszelek.
Érted soha többé semmit sem tehetek.
A halálod immár végleges és örök.
Könnyek közt hallgatom, mint hullnak a rögök.
Emlékezni fogok mindig szavaidra.
Életadó Anyám, áldás poraidra!
0 Megjegyzések