Pálinkás Imre: Rozsdás síneken felsír a lélek

Külváros hozott a világra,

vérben, könnyben, mocsokban.

Magot vetettél,

most a szárba szökő virágot

burjánzó gaz fojtja,

kevesen maradtunk,

alig-emberek,

hitünkben egy jobb világra várva.

Kormos, piszkos

ma is az élet,

fonnyadt fák ágain kúszik

fáradtan a fény,

és Szárszó felé,

rozsdás síneken,

acélkerekek alatt

fájdalmában

felsír a lélek.