Tudjátok,
Furcsa dolog ez a fájdalom!
Része az életnek, de biz vállalom
Kiálltam az álmot meg a borúságot,
A fájdalom csak mostanra kérdéses.
Hiába darabja világnak, nem kétség ez!
Elmúlik bizony de akarni kell
Hinni a jóban és a megoldásban
Keresni a derűt és a boldogságot.
De ha megtalál minket a sors mosolya,
Adjuk át magunkat, a változás javíthat!
Ezen idő míg összeszedem magam,
Rájövök hogy nem is kerestem én a sorsomat!
Mert a sors vezetett engem ide,
Nevezzük csak másabb útnak ezt a helyet!
Ezen megyek jelenleg se széle, vagy hossza.
Az élet vagy sors mindig segített,
Tanít addig míg teljesen engedem.
Hol kemény, hol boldogító példák elé állít engemet,
S hogy kiállom-e ezen próbákat?
Rajtam múlik csupán s hitem voltára!
Ezek után csekély lesz a fájdalom
Más értelmet nyer kócos kobakomon.
De ennek ellenére vállalom-vállalom,
Boldogságra, szépségre találok!
Egyszer majd egy szép délutánon.
0 Megjegyzések