Megszűnik mindeneknek pokla,
Ha néha arcodra nézek lopva
Szememmel,
Menni nem akarok,
És ott is maradok,
Egykönnyen nem engedsz el.
Varázsol tündér-hajad,
Párja sehol egy sem akad
A világon,
Könnyen illan a
Drága nektár-illata
A sok viruló virágon.
Rubin szemed tüzes patak,
Mégis benne oly sok maradt
A lágyság,
Nagy érték, mint a
Költőnek a tinta,
Vagy szegénynek az imádság.
Odavonz ezüst ajkad,
Akkor is, ha nem akartad,
Rajta langy sötétség fut keresztül,
A kedves fény csillan róla vissza,
Mely oly egyszerűen tiszta,
Mint a cseppenő eső a bádogereszrül.
Nem tudom, milyen víz lehet,
Dönteni mégis szívemet
Hagyom,
Minden szóban kereslek,
Elbújva, csendesen szeretlek
Nagyon.
0 Megjegyzések