Thököly Vajk: Nyár

Rozsdás tócsába fulladt pollenek,

emelgeti játszva a nyári derű,

szélben szeplőtlen, könnye keserű,

miként lepkéken a Nap nevet.

Már tegnap fáradt volt a Hársfa,

magánya ím bekong a földbe,

nincs ki felemelje ölbe,

kultikus rabsága, halál a társa.

Leszidhatom a köveket, forró mozdulat,

egynek sem akarózik felemelkedni,

az aranysárga kutyatejből inni,

a nyárvég már álmosan görbül az ősz alatt.