Szalkainé Nagy Xénia: Gyilkos kór

Szinte marja a könny árja a szememet,

Mikor rád nézek te valaha délceg fiú,

Öregen is érted élek.

Meggyötört testedet a kínok égetik,

A betegség,a gyilkos kór,erődet elveszik.

A régi szép emlékek,s a jelen borzalmai között

Árnyékként kóválygok.Elhagytak a remények,

Véget értek az álmok.

Rettegve,félve telnek el a napok,

Térdepelve imádkozom érted,

Nem akarom,hogy sírástól dagadt szemeimet nézzed!

Nem tudunk hazudni egymásnak,

Testedet beletörődve átadod a halálnak.

Már homályos,fakó a szemed,

Én zokogva csókolom nyirkos homlokodat,

S felállva borzadva látom megbékélt,

Élettelen arcodat.