Az emberek nem esznek ambróziát,
nem merítik poharukat nektárba,
tűrünk, hogy legyen kenyér, borunk silány
és messze van, aki szívünknek drága.
Meddig még? Merő küszködés az élet,
s ki nem vár tőle, ki kész a halálra?
Segíthetnénk pedig egymáson, igen!
De - messze van, aki szívünknek drága.
Itt hagyjuk a nyárban hulló színeink,
megjön az ősz is, az erdők fodrásza,
s tovább fogunk fosztódni, halványodni,
ha messze lesz, aki szívünknek drága.
Szomorúságnak az ideje van most,
belemorzsoljuk lényünk a világba.
De ezüst álomba zuhanunk éjjel.
Ott vár reánk, aki szívünknek drága.
nem merítik poharukat nektárba,
tűrünk, hogy legyen kenyér, borunk silány
és messze van, aki szívünknek drága.
Meddig még? Merő küszködés az élet,
s ki nem vár tőle, ki kész a halálra?
Segíthetnénk pedig egymáson, igen!
De - messze van, aki szívünknek drága.
Itt hagyjuk a nyárban hulló színeink,
megjön az ősz is, az erdők fodrásza,
s tovább fogunk fosztódni, halványodni,
ha messze lesz, aki szívünknek drága.
Szomorúságnak az ideje van most,
belemorzsoljuk lényünk a világba.
De ezüst álomba zuhanunk éjjel.
Ott vár reánk, aki szívünknek drága.
0 Megjegyzések