Kiss Mira: A vak ember

A vak nem kérdezett,

botjával kopogtatta

  a járdát s várt.

Üres szemgödreivel bámult,

érzéseivel küszködött,

hallgatta a padon ülőket,

  majd elindult lassan,

  botjára görnyedve,

  könnyeit nyelve, mely

    fájó lelkét mosta.

      Időnként megállt,

  nagyot sóhajtva nézett szét,

    két kezét imára kulcsolta;

  - nem tehetett semmit,

      fehér volt a botja.