Bájer Máté -Halotti bőgés

Itt fekszik előttünk a lágyan ringó,
Vörös fű hátán óltársunk, Bimbó,
Kire a mi gazdánk, régen feni vasát.
Most nemsokára azzal szeli fel a hasát.
Nemrég még bőgve a pajtában ellett,
Akkor még volt feje, mostanra nem lett.
Reggelre leves lesz elmetszett gigája,
Bőgeti borja és szerető bikája.
Pár órája a réten ringott bájos hája,
Amiből gazdánk estére a hájast várja.
Tegnap még büszkén állt fenn a mérlegen.
Most kiterült előttünk puhán és vértelen.
Szőre mindig szép volt, bár egy kissé hóka,
Ám a késsel azt is leszabdalták róla.
Levetette bőrével a csordafői rangot,
A hátsókertben többé nem legel pitypangot.
De kényes volt pedig mind a hat gyomra,
Ami már pacalként urunk hasát nyomja.
Nézzétek tehenim, lám ilyen a gazda!
Heves étvágya a csordát aggasztja!
Ezért élünk nomádul a réten őgyelegve,
Hogy az ő tejét hevítse testünk tőgymelegre?
Mondjátok, mit ér a pajtába hajtás,
Ha nem lett az ember a patással pajtás?!
Mit tenne nélkülünk? Mit is tudna enni?
Hiszen a bélszínünk nem pótolja semmi!
A nyúl húsa túl inas, a pulyka íze fura,
Csak bámulna éhesen, mint mi az új kapura!
Ha nem lépünk úgy járunk, mint a véresen ringó
Füvön e fél társunk, a kettészelt Bimbó!
Ezzel mindenkinek tele van a szarva,
De sajnos igen sok közöttünk a marha.
Tehetnénk valamit, de mi tűrünk, hagyunk!
Látjátok tehenim, mik vagyunk?
Íme, porc és ragu vagyunk!