Adda Habib - Az igazság

Van elég könnyem, hogy tengert sírjak,
mikor a fájdalom szétszed, magamból így kiadjam.
Van elég gyűlölet bennem, hogy értetek sose sírjak,
mert vakságotok miatt áll a vircsaft.
Mit tudtok ti fennhéjázó ebek?!
Hogy bennem milyen mélyek a sebek?
Nem láttok mást, csak a pénzt,
nem tudjátok, nekem milyen nehéz.
Lesz, hogy jönnétek hozzám,
de nem lesz több Isten hozzád!
Nektek jót kívánni már nem tudok,
Meddig fog ez tartani, nem tudom.

Szenvedés is kell az élethez? Meglehet...
De titeket ilyen hamar mi lelt?
Elvette eszetek a pénz, a gőg!
A nagyanyánk sír az égben odafönn!
Hogy mivé lettek drága unokái,
hogy ennyire tudják a vagyon miatt egymást utálni.

Egykor egymás hátába kést kívántatok,
most karöltve ellenem bosszúhadjáratot indítottatok!
Egymás szavát fújjátok,
de eszeteken majd túljárok!
Most még gyenge vagyok s félek,
fájdalmasan sírok még sok éjjel.
Megalkuszom a békéért,
nagyanyám lelki üdvéért.

De ő még visszajár hozzám az álmokban,
hogy ez lesz sorsom, bár tudtuk volna.
Felvérteztem volna magam,
hogy egy számítson csak: Az Én Szavam.
Hogy így jártam, tán annyira nem bánom,
tanultam hát a hibámból,
hogy önzetlenség, testvériség, igazság nincs már,
csak a pénz, kapzsiság diktál a világon!