Tisztelt írók és költők. Nektek is lehetőségetek van arra, hogy portálunkon megjelenjetek a menüben található Tartalom beküldése linkre kattintva.

Kodolányi Gyula 70 éves

A hetvenedik születésnapját ünneplő Kodolányi Gyula költőt, műfordítót, irodalomtörténészt köszöntik ma a Magyar Írószövetségben. A budapesti rendezvényen bemutatják a szerző válogatott versgyűjteményét is, amely Járj, merre tetszik címmel jelent meg a Nap Kiadó és a Magyar Szemle közös gondozásában.

Mint azt Sebestyén Ilona, a kötet szerkesztője felidézte, Kodolányi Gyula verseiből éppen tíz éve jelent meg válogatás. Az a gyűjtemény szonettekkel ért véget, a mostani mintha ezt folytatná – tette hozzá. A verseskötet érdekessége, hogy a könyv elejére Kodolányi Gyula új versei kerültek – emelte ki a kötet szerkesztője, hozzátéve: a költő az elmúlt tíz évben „Shakespeare-korszakát” élte, Shakespeare-szonettek egy-egy sorából írt önálló költeményeket. Sebestyén Ilona szerint Shakespeare egyik nagy ihletője volt mindig is Kodolányi Gyulának.

A korábbi kötetek szövegei közül az „időtállóakat” válogatták a 252 oldalas könyvbe, de mint a szerkesztő megjegyezte, Kodolányi Gyula szinte valamennyi verse ilyen. Kodolányi költészetét Sebestyén Ilona mély, intellektuális lírának nevezte, amely tükrözi „a szerző hatalmas szellemi műveltségét”. A szerkesztő kiemelte: Kodolányi Gyula szinte valamennyi műfajban kipróbálta magát, írt szabadverset, kötött formájú, valamint prózaverset is.

Az esten Kodolányi Gyulával Filippinyi Éva szerkesztő beszélget, a műsorban Kobzos Kiss Tamás zenész működik közre. Sebestyén Ilona megjegyezte: a szerző születésnapjáról február 22-én is megemlékeznek a budai Litea könyvesboltban.
(MTI)
Reactions

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések