Tisztelt írók és költők. Nektek is lehetőségetek van arra, hogy portálunkon megjelenjetek a menüben található Tartalom beküldése linkre kattintva.

„Aranyos” mesemaraton

Negyedik alkalommal hív közös olvasásra a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont és a Cimbora Gyermekek Klubja. A 2009-ben útjára indított Mesemaraton évről évre egyre nagyobb népszerűségnek örvend, tavaly például várakozáson felüli számban kapcsolódtak be a közös olvasásba: négy ország 48 településén mintegy hatezer résztvevő böngészte a sorokat egyszerre. Míg tavaly Jókai Mór művei voltak terítéken, idén Arany János munkáiból lehet szemelgetni. A szervezők tervei szerint Arany halálának 130. évfordulója alkalmából főként az író elbeszélő költeményeire irányítják a figyelmet, míg a kicsiknek a verses meséket ajánlják.

A maratoni olvasás központi helyszíne ezúttal is a Székelyudvarhelyi Városi Könyvtár lesz, február 15-én reggel 9 órától este 7 óráig várják a gyermekeket és felnőtteket. A szervezők azt mondták: örülnének, ha az udvarhelyi rendezvény mellett minél több település kapcsolódna be a nagy közös olvasásba, akár otthoni helyszínen is. Ebben az esetben azt kérik, hogy jelezzék az órát és helyet, utólag pedig pontosítsák, hogy hányan olvastak fel, mindezt pedig néhány fotóval támasszák alá, hogy minden résztvevőt besorolhassanak a felolvasómaraton stafétaváltói közé.

„Idén egy olyan kolozsvári hölgy is jelezte olvasási szándékát, aki egyénileg olvasna, ám így nem tudja bizonyítani, hogy valóban bekapcsolódott” – mesélte lapunknak László Judit programfelelős. Hozzátette: ez nem jelent gondot, bizonyíték nélkül is elhiszik, hogy aki jelezte szándékát, az valóban olvasni fog. A programfelelőstől megtudtuk, az országból 20 településről jelentkeztek eddig, köztük Hargita, Maros, Kolozs, Bihar és Beszterce-Naszód megyékből.

„A Torda környéki és a Beszterce-Naszód megyei településeken évek óta az Összetartozunk Szórványprogram keretében rendezik meg a közös olvasást. Bihar megye például idén először kapcsolódik be” – sorolta a szervező. Magyarországról eddig négy település, Kárpátaljáról 90 résztvevő jelentkezett. „Tavaly egy brüsszeli csoportunk is volt, ők idén sem maradnak el, de ami eddig a legérdekesebbnek számít, az egy olyan hollandiai csapat jelentkezése, akik holland anyanyelvűek, de tanulnak magyarul” – újságolta László Judit, aki abban reménykedik, hogy az idei Mesemaratonnal sikerül megdönteni a tavalyi, hatezres rekordot. Bár a korábbi maratonok alkalmával a gyerekek részvétele volt a hangsúlyosabb, remélik, idén a felnőttek sem maradnak el.

Már elkészültek a részvételt bizonyító ajándék könyvjelzők, amelyeket postán küldenek majd el minden olvasónak. Azoknak, akik az udvarhelyi rendezvényen kívánnak részt venni – főként a csoportoknak –, ajánlatos előre jelentkezni, de azokat is szívesen fogadják, akik váratlanul toppannak be a felolvasásra. Jelentkezni a jutka67@freemail.hu e-mail címen lehet, vagy a 004–0758–104725, 004–0266–214440 telefonszámokon.
(Baloga-Tamás Erika–maszol.ro)
Reactions

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések