Újabb napra ébredt a hajnal,
de ma sem biztat semmi jóval,
körülölel a képek néma csendje,
de senki nincs, ki e csendet megtörje.
Ragyog a nap, de nem ér el fénye,
s ma nem elég kék az ég halványkékje.
hiába kapaszkodsz a sovány reménybe,
ha csak komor szürkeség maradt belőle.
A valóság súlya száll az ember vállára,
mikor összedől álmának ingatag vára.
ez a kusza élet, tán így tesz próbára...
de minden kis örömnek csalódás az ára?
Hiába az élet több ezer gyönyörű csodája,
ha épp az hasztalan, mi a szívet táplálja.
így, már az érkező holnapot sem várja,
hisz a lemondás búja lohol a nyomába.
Néha már sajnos kevés a józan ész,
ha elkap az érzés, mely lassan felemészt,
semmit sem tehetsz, ha csapdájába lépsz, mert
biztos a kudarc, ha a sorssal szembe mész.
2011. július 13-14.
0 Megjegyzések