"Te Lány!
Nem lehet minden a tiéd!"
Motyogtam halk öniróniával...
De megszólalt bennem a dal,
elbódított lágyan a lét...
Huncut szeme bolondozott,
fecsegett,
szórta gondjait szívemre eleget,
morzsánként csalogatott,
tekintete hívogatott,
vonzott,
ajkai mézével csábított,
s én elvesztem örvényében!
Lehúzott a mélybe,
hol - hittem -
még lehet élet!
De mégsem... Nekem nem!
Más világban élünk mi ketten.
Ha elszakít a fénytől,
hitem melegétől,
a Nap tüzétől,
ha elhagyom csillagom
kitaposott ösvényét,
nem leszek önmagam többé!
Lelkem lángja kihuny,
s többé semmi nem véd!
Csak könnyeimen át
suttoghatom:
"Ó te Lány!
Nem lehet minden a tiéd!"
(2011. augusztus 4.)
0 Megjegyzések