A nap pimaszul az arcomra terült
Vörös fénnyel árasztva el a tudatom
zárt szemhéjamon keresztül.
A testem magzat pózban, az ágy anyaméhben,
paplan hasfal mögött, biztonságban.
Reggel van, magamhoz kell térnem.
Mozdulataimat nem akarat vezérli, hanem
egy ősi kényszer, mely a világra lök
mikor itt az idő, ha akarom, ha nem.
Ma is megszülettem. Minden izgalommal
és a megismerés örömével amit, felfedezők
élhetnek át egy most talált ősi rommal.
Kinyújtom végtagjaim, szemem már nem zárt,
rácsodálkozok a világra. A világ vissza néz rám,
de nem csodálkozik. Engem várt.
0 Megjegyzések