Mindkét macska körbenézett az udvaron. A hó nagy pelyhekben hullt, ruhájukat apránként feketéről fehér mintásra varázsolta. Lassacskán már a bőrükön is érezték az olvadó havat.
- Nem látom sehol - szólt apja felé a kicsi.
- Pszt! Hiszen már alszik - felelte erélyesen az apja.
- Máúúú!
- Hé! Csitulj el fiam! Még felébresztjük.
- Miért, miért? Nem akarjuk felébreszteni?
- De. De nem így - szólt apja, és lassú mozdulatokkal elindult a kutya óljának bejárata felé. Fia megszeppenve követte őt.
A bejárathoz érve mindketten leültek. Hátukat megvilágította az éjszakai fény, így az ólban alvó kutya két alak körvonalait láthatta volna csupán.
- Te, ez tényleg alszik - suttogta a kismacska.
- Látom...
- Apa!
- Mi van?
- Horkol is!
- Hallom...
- Apa!
- Mi van?
- Te is...
- Mit én is?
- Hááát. Tudod, te is szoktál...
- Hogy jön ez most ide?
- Én nem is tudom, csak, csak úgy...
- Pszt! - intette le a kisfiút. Majd közvetlenül a kutya mellé lépdelt, és orrával finoman szaglászni kezdte. Erre az alvó jószág meglepetten emelte fel a fejét, nagyokat prüszkölt és mielőtt kipattanhatott volna fekhelyéről, az idősebb macska megszólalt.
- Hé, nyugi havar! Csak mi vagyunk. Hófehérke és én.
- Látom Kormos, látom! Mi a helyzet? Mit akartok?
- Jöttünk...
- Apa! - vetette közbe Hófehérke.
- Csitt! Szóval jöttünk boldog új évet kívánni neked, kedves kutya koma!
- Most? - meredt rá kérdőn az eb.
- Mit most? Mit most? Ó, hogy kikkel vagyok körülvéve felserdült kormosságomra, te tejszagú macskatáp! Az asszony elhunyt, a nyakamba szakadt ez az anyatejkereső nyafogó kölyök, és nyávog, ha esik, ha fúj, neki egyre megy! Ez a slampos ugató meg csahol, ráadásul nem a házat őrzi, hanem jószerivel a ház őrzi őt! És akkor még mostozik is itt az új év kezdetén!
- Jól van na! Máúúú! Máúúú! - kezdett el pityeregni a fiú.
- Te, Kormos! - mondta kissé bátortalanul a kutya - Ne idegeskedj! Nem így ismerlek én téged. Te, figyelj, gyertek ide mellém, van még itt hely nektek is.
Ezzel Kormos és Hófehérke odabújt a kutya mellé. Mikor a két felnőtt elaludt, a kicsi megszólalt:
- Sztereóban horkolnak! Máúúú!
- Nem látom sehol - szólt apja felé a kicsi.
- Pszt! Hiszen már alszik - felelte erélyesen az apja.
- Máúúú!
- Hé! Csitulj el fiam! Még felébresztjük.
- Miért, miért? Nem akarjuk felébreszteni?
- De. De nem így - szólt apja, és lassú mozdulatokkal elindult a kutya óljának bejárata felé. Fia megszeppenve követte őt.
A bejárathoz érve mindketten leültek. Hátukat megvilágította az éjszakai fény, így az ólban alvó kutya két alak körvonalait láthatta volna csupán.
- Te, ez tényleg alszik - suttogta a kismacska.
- Látom...
- Apa!
- Mi van?
- Horkol is!
- Hallom...
- Apa!
- Mi van?
- Te is...
- Mit én is?
- Hááát. Tudod, te is szoktál...
- Hogy jön ez most ide?
- Én nem is tudom, csak, csak úgy...
- Pszt! - intette le a kisfiút. Majd közvetlenül a kutya mellé lépdelt, és orrával finoman szaglászni kezdte. Erre az alvó jószág meglepetten emelte fel a fejét, nagyokat prüszkölt és mielőtt kipattanhatott volna fekhelyéről, az idősebb macska megszólalt.
- Hé, nyugi havar! Csak mi vagyunk. Hófehérke és én.
- Látom Kormos, látom! Mi a helyzet? Mit akartok?
- Jöttünk...
- Apa! - vetette közbe Hófehérke.
- Csitt! Szóval jöttünk boldog új évet kívánni neked, kedves kutya koma!
- Most? - meredt rá kérdőn az eb.
- Mit most? Mit most? Ó, hogy kikkel vagyok körülvéve felserdült kormosságomra, te tejszagú macskatáp! Az asszony elhunyt, a nyakamba szakadt ez az anyatejkereső nyafogó kölyök, és nyávog, ha esik, ha fúj, neki egyre megy! Ez a slampos ugató meg csahol, ráadásul nem a házat őrzi, hanem jószerivel a ház őrzi őt! És akkor még mostozik is itt az új év kezdetén!
- Jól van na! Máúúú! Máúúú! - kezdett el pityeregni a fiú.
- Te, Kormos! - mondta kissé bátortalanul a kutya - Ne idegeskedj! Nem így ismerlek én téged. Te, figyelj, gyertek ide mellém, van még itt hely nektek is.
Ezzel Kormos és Hófehérke odabújt a kutya mellé. Mikor a két felnőtt elaludt, a kicsi megszólalt:
- Sztereóban horkolnak! Máúúú!
0 Megjegyzések