Koszpek Ferenc: Csak a kolomp után

Szócserepek szilánkjain
taposó vad, ám néma indulat
közeledik, ki várja mind
nézi csak, táncol, mind mulat,
de vége lesz ennek a dalnak,
csomagolnak már a zenészek,
nem csinálsz gondot magadnak:
egy világ szűnik meg, te nézed.

Mert mi végre a kimondott szó,
ha ezerszer hallottad?
Már nem tudod, mikor volt jó,
s alig indultál, már ott vagy,
hol jövőd véget ér,
régmúltad zengi örök himnuszát,
s míg szemnek szép e tér,
mélykék vérrel fojt léted, s kín dukál.

Ereidben zubog, forr a véred,
fejeden glória helyett szemfedő,
nem adják igazad, hogyha kéred,
s bár nézed sok hasztalan szenvedő
miként leli mártírhalálát
a legális hazug aszott markában,
szemed csak a felhők alá lát,
s kinél a látcső, napod annál van.

Mert mi végre az elveszett indulat,
vörös posztó a durva padlón,
ha hőskorod végső órán kinn mulat,
törött korsót hazudva gyarlón,
s az égen maradt szennyes kéznyomok
foltját nem oldja ezer év vezeklés,
és nem marad más, csak pernye és homok,
hogy lásd, tetted csak szívedbe veszett kés?