Ködtakaró betegen lebeg a tájon,
S bús népek élnek e másvilágon!
Nyomorgó népek hideg szeme néz,
Jajgatásuk a nagy Égig felér!
S bús csönd ül a szemeken;
Messze néző omlatag tereken,
Messze látó vérbefúlt némberek,
Mind-mind erre ténfereg!
Ott látszik kardba dőlt ember,
S vértokádó előtt egy rozsdás veder!
Hullaszag. Ez az átok földje,
És itt belém mar a halál körme.
Meghaltak. Rég letűntek csillagok,
És hallhatók még a gyászos hangok.
Jéggé dermedt szobrok állnak,
Hideg tereken, némán vigyáznak.
Emberi küszködések elhaltak rég,
Jót itt már nem adott az ég!
Olcsó szavakká váltak a tettek,
A becsületen csak vért vettek!
Gyermek hantja sír az őszi szélben,
Megfagyott tél szólt odalent a mélyben,
Őrizte gyermekünk kedves szívét,
Jégmarokkal apró testét marta szét!
Hazám ez a föld, kedves hazám!
Van itt szeretet még, van ám!
Innen indult ki egy apró eredet,
S ami engem ideköt, az a szeretet!
Tisztelt írók és költők. Nektek is lehetőségetek van arra, hogy portálunkon megjelenjetek a menüben található Tartalom beküldése linkre kattintva.
0 Megjegyzések