A magyarnak mennyi kín és szenvedés, hogy elvesztette hazája földjét! Könnye ered, sírva vígad, a Kárpátok között alig nevet.
(F.Á. székely misszionárius sírfelirata, Irian Jaya)
Faludi Áront, az idős, gyermektelen lelkészt az esős évszak októberi napjain a malária kínozta: hideg rázta, lázálmok, víziók gyötörték. Gyékényszőnyegen a bennszülöttek által épített Lelkek Házában feküdt, üveges szemmel nézett maga elé, gyülekezetének fiai és lányai ülték körül, forró testét borogatták, aggodalommal lesték minden mozdulatát, és főzetekkel itatták. A Lelkek Háza, ahol a lelkész közössége ősi rítusoknak is hódolt, ahonnan Faludi Áron feleségét - zsoltárok kántálása közben - a túlvilág kapujáig elkísérték, most virrasztóhellyé változott.
A székelyföldi születésű, Magyarországról kivándorolt református misszionárius megtanította az Indonézia területéhez tartozó őserdő pápua őslakóit az egy és igaz Isten tiszteletére, az egynejűség megtartására, és leszoktatta őket az emberevésről. De most a halál erői kezdtek győzedelmeskedni Faludi Áron felett, s már arra lehetett gondolni, hogy ki fogja lehelni a lelkét.
Bennszülött gyülekezete jobbnak látta a parókiáról átvinni őt a Lelkek Házába.
Kitisztult az ég, a banánfákon és a bambuszágakon fénylő esőcseppek most, mint csiszolt gyémántok csillogtak a vakító napfényben, és a távoli hegyek ölelésében párolgó gőzfürdővé változott a völgy.
Áron tiszteletes a hegyek magas csúcsait Kárpátoknak, az őserdei falucskát pedig Hargitának nevezte el. De most még a hegyek ormai is mintha feszült figyelemmel lesték volna a Lelkek Háza ablakain át az öreg székelyt, és azt suttogták:
-Áron, he!…Tán csak nem indulnál? Münket mög itthagysz?
Áron szeme megtelt könnyel. Ötven éve annak már, hogy a vallásüldözések miatt kénytelen volt külföldre szökni, és sorsa e távoli földre vezette.
És a szíve hányszor megszakadt már!
Mert az óhaza utáni vágy olyan, mint a kígyómarás. A méreg fullasztó: a megmart hörög, szaggatottan, görcsösen levegő után kapkod, a szíve meg ugrana ki a helyéről! Haraphatják, szívhatják a marás helyét, de az csak egyre nagyobb, mind jobban sajog, és az emberi áldozat lassan belepusztul!
Áron fogadott fia, aki magyarul is beszélt egy kicsit, hogy apja kedvében járjon, magyarul szólalt meg:
-Idösapám!
-Te vagy az, édes fiam?
-Én biz’!…- felelte a fiú és énekelni kezdett.
„Ki tudja merre, merre visz a végzet/Göröngyös úton, sötét éjjelen. /Segítsd még egyszer, győzelemre néped/Csaba királyfi, a csillag ösvényen.”
Áron tiszteletes a fiúval együtt énekelte tovább a Székely Himnuszt: „Maroknyi székely, porlik mint a szikla/Népek harcától, zajló tengeren. /Fejük az ár, ezerszer elborítja, /Ne hagyd el Erdélyt, Erdélyt Istenem.”
Fújt a szél, zörgette a kastély ólmozott üvegablakait, a telihold fénye a színes üvegeken át beszűrődve világította meg a Lelkek Házának szobrait. Lázas gyötrelmében az öreg székely szobroknak vizionálta az ősök koponyáit, a kazuármadarak csontjait, a bennszülöttek szent ereklyéit, a krokodilfából faragott öt méter magas ősök oszlopát. Aminek a tövében a dobok most halkan szóltak.
Az esőerdő madarai mintha mind megvesztek volna: kórusban rikácsoltak!
Az írnoki pulpitusnál Kézai Simon ült és neveket írt a Lelkek Könyvébe. Így vette kezdetét a székely misszionárius hallucinációja. Azután Dózsa György lépett Kézai mellé, arcát is látni lehetett már. Dózsa a tanácsteremben meggyújtotta a gyertyákat. S ekkor felismerhetővé vált az összes szobor, posztamenseken állva Álmos, Előd, Ond, Kond, Tas, Huba, Töhötöm, István király, Hunyadi János, Dózsa György, IV. Béla, Károly Róbert, Zsigmond király, Mátyás Király, Báthori István, Rákóczi Ferenc, Kossuth Lajos, Széchenyi István, Deák Ferenc, Liszt Ferenc márvány fehér arcáról verődött vissza a sercegő gyertyák lángjának fénye.
-Ülj le! Diktálok! - mondta Kézai Simon Dózsa Györgynek.
-Őfelsége nem fog haragudni?
-Nem. Szeret téged és fáj neki, amit veled tettek. Hogy megétették a húsodat!
-És azt is tudja, hogy írni tanítasz?
-Azt is. És örül neki!...
Dózsa megpróbált leülni az írópult padjára, de szűk volt a hely és nem sikerült neki.
-Tedd már le a vértet és a kardot! Még összetörsz itt mindent! -morgott Kézai. - Nem csatába indulsz!…
Dózsa letette a páncélt és a kardot, de még így sem fért el.
-Elveszem a Lelkek Könyvét… - Kézai felemelte a vaskos anyakönyvet és a tanácsterem asztalára tette. - Most ülj le!…
-Hatalmasra duzzadt…- jegyezte meg Dózsa és leült.
-Sok millió magyar neve van már benne… De most már vedd a pennát és írj!
Mondom a mai leckét. - folytatta Kézai. „Világnak világa / virágnak virága / Keservesen kínzatol /Vasszegekkel veretel…
-Írom… - biccentett Dózsa a fejével. Ismételte és szótagolva írta, amit Kézai diktált neki. - Vi-lág-nak… vi-lá-ga…
Lépések hallatszottak. Dózsa felkapta a fejét. Valaki csoszogva közeledett.
-Ki az? Mi az?
-Liszt vagyok… Nem zavarok?
-Nem. Kerüljön beljebb!
-Leülnék játszani!
-Tessék. Tessék csak! - válaszolta Dózsa. Tudta, hogy miközben Kézai körmölt,
Liszt Ferenc mindig zongorázott.
-Most nem sok ideje lesz Liszt Ferenc uramnak! - szólalt meg Kézai Simon.
-Miért?
-Széchenyi összehívta a tanácsot. Eltelt megint egy hét…
Kézai beszélt volna még, de Liszt leült a zongorához és az Egmond nyitányt kezdte játszani…Dózsa meg írta tovább a leckét. - Vi-rág-nak vi- rá-ga… Ke-ser-ve-sen kín-za-tol… Vas-sze-gek-kel ve-re-tel…
Aztán a föld kezdett remegni, dübörögve, robajjal lovagolt be a hét vezér: Álmos, Előd, Ond, Kond, Tas, Huba és Töhötöm. Előd megkérdezte:
-Pennára cserélted a kardod, Dózsa?
A többiek kurjongattak, cselből futamodó, hátrafelé nyilazó mozdulatokat tettek. Liszt felállt és nézte őket. Széchenyi lépett a terembe.
-Korai az érkezésetek! - mondta a vezéreknek. - És már azt is mondtuk,
Álmos, hogy tegyétek le a fegyvert!
-Mondtátok! Mondtátok! Mert a szavakat jól forgatjátok! De ha veszélyben a
haza, akkor mindig kellünk! - vágott vissza Álmos.
-Összeül a Lelkek Tanácsa, térjetek vissza békében!
-Visszajövünk, Széchenyi!...- válaszolta Tas.
És mind a heten kilovagoltak.
Széchenyi hosszan nézte őket. A távozásuk utáni csendben pedig megjegyezte:
-Micsoda erő!.. és Liszthez fordult. - Megkérem Liszt Ferenc uramat, tartson
most szünetet! - Köszönöm!
Liszt meghajolt és kiment. Dózsa felvette vértjét.
-István királyunkat Hunyadi János vigyázza a kápolnában. Menjen és szólítsa őket a tanácsterembe! - utasította Széchenyi Dózsát.
-Minek neki testőr? - kérdezte suttogva Kézai Dózsát.
-Csak úgy, a tisztelet okán - felelte Dózsa és kiment. Széchenyi Kézaihoz
fordult:
-Kézai uram. Emlékeztetne engem mai ülésünk tárgyára?
-Múlt heti ülésünket félbeszakítottuk, kegyelmes uram… Deák Ferencet illette akkor a szó.
-És hányan várakoznak?
-Battyány Lajos és az aradi tizenhármak, kegyelmes uram…
-De hiszen csak egy hét telt el! - Széchenyi elsápadt.
-De odalent száz év! Deák Ferenc és kora! Aztán a XX. század! Ennyi lelket még én nem körmöltem soha, mint ezen a héten! Ha Dózsa végre megtanul írni, s ha ez így folytatódik, segítenie kell nekem!… Hétfőn, kedden és szerdán… éjjel-nappal itt ültem…Világháborúk dúltak odalent… az első és a második… Liszt Ferenc uram a zongoránál sem győzte szusszal, játék közben többször elaludt… Aztán csütörtökön az ötvenhatos forradalom és szabadságharc áldozatai érkeztek … pénteken, szombaton, vasárnap végre csendesedett kicsit, de énnekem má´ az a gyanúm, hogy a magyarok kihaltak… Ma még nem könyveltem semmit... Tanuljon Dózsa írni!
Széchenyi István az elnöki pulpitusra ült és csöngetett. A folyosókról érkezni kezdtek a Lelkek Tanácsának tagjai: IV. Béla király, Károly Róbert, Zsigmond, Mátyás király, Bethlen Gábor, Báthori István, Rákóczi Ferenc és Kossuth Lajos. Széchenyi megszólalt.
-A tanács még nem szavazóképes! Kérem az urakat, hogy fáradjanak az
ülésterembe!
Zajjal, hangosan, nevetgélve léptek be a vezérek: Álmos, Előd, Ond, Kond, Tas, Huba és Töhötöm. Széchenyi megkocogtatta a poharát.
-Csendet kérek az uraktól!
Hunyadi János és Dózsa György kíséretében István király belépett a tanácsterembe. Azon nyomban nagy csend támadt odabent. István király leült. Széchenyi megszólalt:
-Mai ülésünkre az utókor képviselőjének Faludi Áron lelkészt hívtuk meg - jelentette be Széchenyi. - Faludi Áron! Lépjen be!
Faludi Áron félénken belépett a tanácsterembe és meghajolt.
-Üljön le, kérem! - mondta Széchenyi. Áron tiszteletes az ország vezetői mögött húzta meg magát.
-Napirend előtt Ond kért szót. A szót megadom - mondta Széchenyi. Ond felállt:
-Tiltakozom! Az asztalok megint üresek!…Hamburgert nem kértünk, igaz, de ezt a pogácsát egyék meg az avarok!...- mondta Ond.
-Megszavaztuk, hogy nem eszünk az ülésteremben! - válaszolta Széchenyi.
-Akkor legalább dohányt szívhassunk! - folytatta Ond.
-Azt is leszavaztuk! - felelte Széchenyi.
Napirend előtt most Kond jelentkezett szólásra.
-Nem adom meg a szót!…- emelte fel a hangját Széchenyi. Moraj támadt a
teremben. - Ügyrendi kérdésben?...kérdezte az elnöklő Széchenyi. Kond bólintott, hogy igen. - Ügyrendi kérdésben megadom… Kendé a szó, Kond!
-Azt soha nem fogadtuk el, hogy nem iszunk! Követeljük az italunkat!
-Ügyrendi kérdésben Károly Róbert uram kért szót. - mondta Széchenyi. - A szót megadom. Tessék!...
-Elfogadhatatlan, hogy üléseink idejéből egyesek kilopják a perceket! Mikor annyi a teendő! Nem hiszem, hogy ezt tűrnünk kell! - tiltakozott Károly Róbert.
-Hinni higgyen, aki áttért! Nekünk sámán kell! - mondta Kond.
István király intett, hogy teljesítsék Kond kívánságát. Belépett a sámán, leült és halkan dobolni kezdett. A pincérek italokat hoztak, Dózsa pedig kumiszt töltött a vezérek kupáiba. A vezérek ittak. Huba felállt, böfögött, majd az egyik pincérhez ment. Körbejárta. Csodálkozva nézte, hogy a pincér kopasz volt, mint ő és a vezérek.
-Ki vagy te, varkocs nélkül? - kérdezte.
-Rákosi Mátyás - felelte a pincér. Huba Mátyás királyra nézett. Mátyás rázta a fejét:
-Nem rokonom, nem ismerem.
Huba a Rákosi felszolgálta italt nézegette:
- Mi ez? - kérdezte.
-Bambi - felelte Rákosi.
-Kumiszt ittál-e már?
Rákosi a fejét rázta, hogy nem. Huba Faludi Áronhoz fordult:
-Ki ez az istencsapása? - kérdezte Huba Rákosira mutatva.
-Huba úr, kérem! Én megmondom… de jobb lenne, ha nem kérdezné! - felelte a tiszteletes.
Huba a másik pincérhez lépett.
-Te ki vagy?
-Kádár János - felelte halkan Kádár.
-Kicsoda?
Kádár megismételte a nevét:
-Kádár János…
-És te mit hoztál nekünk, Kádár János?
Huba szagolgatta az italt és rákiáltott:
-Mi ez?!!!…
Kádár félénken válaszolt:
-Málnaszörp…
-Úgy!!! - Huba dühösen nézte Kádárt, aztán a harmadik pincérhez fordult.
Az bátran és büszkén szólalt meg:
-Szálasi Ferenc! Jelentkezem! Heil Hitler! - és köszöntésre emelte fel a kezét, és majdnem megütötte Hubát. Huba nézte, bámulta, körbejárta Szálasit. - Ez meg… vizet iszik, mégis szédült! – Huba Faludi Áronra nézett:
-Mit művel ez az ember? Szellemeket űz?
-Huba úr, Emese szent álmára kérem, ne ingerelje!
Huba gondolt egyet és az elnöklő Széchenyihez fordult. - Széchenyi!… Honnan érkeztek ezek a kétlábonjárók?!
Széchenyi sóhajtott:
-Magyarországról.
Huba elégedetlenül csóválta a fejét, helyére ment és leül.
-Múlt heti ülésünkön Deák Ferenc beszélt…- folytatta ezután Széchenyi.
-Széchenyi uram berekesztette az ülést! - szakította félbe Ond.
-Kénytelen voltam - felelte Széchenyi.
-Éhesek lettünk! - érvelt Ond.
-Deák Ferenc uramat illeti a szó! - zárta le a vitát Széchenyi.
Deák Ferenc felállt, s miképp előző felszólalását, mostanit is az azzal kezdte, hogy hazánkban 1848. március 15-én kitört a forradalom. A rendi országgyűlést polgári parlamentáris rendszer váltotta fel, s a királynak felelős udvari kormányszékek helyére az országgyűlésnek felelős nemzeti kormány került.
-A szabadságharc leverésére Jellačić kapott megbízást… - sóhajtott Deák és Kossuthra nézett.
-Minderről Kossuth Lajos a Lelkek Tanácsának már beszámolt! - szakította félbe Deákot Széchenyi.
-Hagyd beszélni, Széchenyi! - szólalt meg Tas. - Én hallani akarom.
Deák folytatta:
-A dunántúli népfelkelés nagymértékben hozzájárult Jellačić hadainak szétveréséhez, a pákozdi diadalhoz, a pesti nép pedig végzett a teljhatalom megragadására Pestre küldött Lamberg altábornaggyal. A forradalom átnőtt szabadságharcba, amelynek vezetését - a lemondott Battyány-kormány helyett - a Kossuth vezette Honvédelmi Bizottmány vállalta magára. 1849. március elején a Habsburg-hatalom az olmützi alkotmányban Magyarországot az osztrák birodalom tartományának nyilvánította.
Mátyás király közbekiáltott:
-Micsoda arcátlanság!
Rákóczi egyetértően bólintott:
-Az!
István király szólalt meg:
-Deák Ferenc beszéljen most!
-A katonai sikerek azonban - folytatta Deák - lehetővé tették, hogy 1849. április 14-én a magyar országgyűlés kimondja a Habsburg-ház trónfosztását és Magyarországot önálló állammá nyilvánítsa.
-Éppen ideje volt már! – jegyezte meg Báthory István.
-Ha folyton közbeszólások szakítják félbe azt, aki szót kapott, ma sem végzünk időben! - mondta Széchenyi.
-Báthory uramnak igaza van! - mondta Előd.
-Csatalkozom! – vágta rá Álmos.
István király szólalt meg:
-Deák Ferencet illeti a szó!
-A Habsburg-hatalom a magyar szabadságharc eltiprására katonai segítséget kért és kapott az orosz cártól - folytatta Deák. - A magyar forradalmi erők helyzetét megnehezítette, hogy a megbékélés a nemzetiségekkel csak későn jött létre, a parasztság osztálykövetelései sem teljesültek maradéktalanul, a politikai és katonai vezetésben pedig megalkuvó törekvések jelentkeztek. Kossuth és a kormány lemondott, Görgey Világosnál letette a fegyvert.
-Súlyos hiba volt! - kiáltotta Tas.
-Nem biztos - vetette közbe IV. Béla.
-Az önkényuralom hatalomra jutása után… - Deák sóhajtva tette hozzá - …százak és ezrek kerültek vérpadra, jutottak várbörtönökbe, és tízezrek sáncmunkákra. Az utókor nem tud mindenkinek név szerint emléket állítani.
-Az utókor képviselőjét halgassuk meg! - indítványozta Zsigmond.
-Úgy van!- Zsigmond indítványával Károly Róbert is egyetértett.
Széchenyi arra kérte Faludi Áront, hogy álljon fel.
-Igaz, hogy nem tud? - kérdezte Széchenyi.
-Igaz. De az is, hogy 1849. október 6. nemcsak Battyány és az aradi tizenhárom, hanem a névtelen hősök hazaszeretetének, helytállásának is példája mindörökre - felelte a megszeppent Áron.
Mátyás király azonnal indítványozta, hogy Battyány Lajos és az aradi tizenhárom a tanács elé vezettessenek, és székfoglaló beszédeik a tanács előtt haladéktalanul elhangozzanak. Az indítványt a tanács tagjai ellenvélemény nélkül megszavazták, és Széchenyi, a tanács elnöke, a tanácsterembe szólította a jelölteket:
-Battyány Lajos! Lázár Vilmos! Dessewffy Arisztid! Kiss Ernő! Schweidel József! Poeltenberg Ernő! Török Ignác! Láhner György! Knezić Károly! Nagysándor József! Gróf Leingen-Westenburg Károly! Aulich Lajos! Damjanich János! Gróf Vécsey Károly!
A jelöltek ezután a megszólítás sorrendjében léptek a terembe. Széchenyi hellyel kínálta őket. Majd Magyarország első miniszterelnökét arra kérte, hogy székfoglalóját elsőként tartsa meg. Battyány Lajos felállt:
-Pozsonyban születtem 1806-ban - kezdte beszédét… - Tizenhat éves koromban léptem a hadsereg kötelékébe. Később jogi vizsgát tettem, majd nagykorúságom elérése után átvettem a családi birtok irányítását. Feleségem, Zichy Antónia grófnő hatására magam is a hazafias nemzeti törekvések táborához kapcsolódtam. 1847-ben lettem az országos ellenzéki párt vezére. 1848. március 17-én jelöltek a kormány elnökéül. Több esetben jártam Innsbruckban, hogy a nemzet nevében Budára hívjam fel az uralkodót. Jellačić támadása után lemondtam. Új kormányt akartam alapítani Kossuth Lajos nélkül, de az események alakulása a hatalmat Kossuth kezébe juttatta. Békét akartam! Ennek érdekében Pestre utaztam és tagságot vállaltam abban a küldöttségben, amelyet az országgyűlés a császári fővezérhez, Windisch-Grätzhez küldött. 1849. január 8-án a fővezér elfogatott, és - többek között Latour megöletésének vádjával - Olmützben több évi hadifogságra ítéltek, de Schwarzenberg Félix herceg óhajtására az ítéletet halálra módosították. Pestre hoztak és Haynau kezébe adtak, aki október 5-én tudomásomra hozta a kegyelem elutasítását. Érzékenyen érintett a halál lealázó neme, és ezért egy kisméretű tőrrel öngyilkosságot követtem el. Ekkor Liechtenstein elrendelte, hogy golyóval végezzenek ki, ha eszméletemet visszanyerem. Este hat órára sikerült talpra állnom annyira, hogy az ítéleletet végrehajtsák.
Az elnöklő Széchenyi István Faludi Áront szólította.
-Így történt, Áron tiszteletes?
-Így. A később a gróf emlékére emelt örökmécses helyén a lojális, de hazája törvényes jogaiért küzdő Battyány Lajoson az ítéletet végrehajtották.
-Leülhetsz, Áron - mondta Széchenyi és Lázár Vilmost szólította. Battyány Lajos megigazgatta hosszú szakállát és leült. Lázár Vilmos pedig felállt.
-1815-ben születtem Nagybecskereken - kezdte Lázár. - Katonai szolgálatomat a 34. Gyalogezredben kezdtem. Hadnagyi kinevezésemet Ferdinand császár 1. Huszárezredében kaptam. Még 1848 előtt elhagytam a katonai pályát, rangomról lemondtam és feleségül vettem a megözvegyült báró Revitzky Máriát. Zempléni birtokán gazdálkodva talált 1848. Főhadnagyként léptem a honvédseregbe. Utász százados voltam, majd 1849 februárjában elértem az őrnagyi rangot. Az újoncozó bizottság elnöke voltam Ungváron, márciusban az északi határon felállított 9. Hadosztály 2. dandárjának parancsnoka lettem. Ezredesi rangomat augusztus közepén, a temesvári csatavesztés után Bem tábornoktól kaptam. Csatát vesztett seregemmel Lugos irányába vonultam. Dessewffytől Karánsebesnél elváltam, és a maradék csapat nagyobbik felével Hátszegnek tartottam. Erdélyből, mintegy fellegvárból szerettem volna megpróbálni a lehetetlent. Augusztus 19-én 300 főre fogyott seregem az osztrákok előtt kénytelen volt letenni a fegyvert.
-Áron! Az utókor nevében most te szólalj meg! - kérte Széchenyi.
-A golyó által kivégzettek négyes csoportjában ő volt az első - mutatott Faludi Áron Lázár Vilmosra. Ezután Széchenyi kérésére Dessewffy Arisztid emelkedett szólásra:
-1802-ben születtem az Abaúj vármegyei Csákányban. Katonai szolgálatomat tizennyolc éves koromban az 5. Huszárezredben, mint kadét kezdtem. A napóleoni háborúkat követő békeidők nem tették lehetővé gyors emelkedésemet, így 1839-ben - mint kapitány - nyugdíjaztattam magam. Gyermekeimet és feleségemet még a forradalom kirobbanása előtt elvesztettem. 1848-ban ismét katonai szolgálatba léptem. Kezdetben a sárosi lovas nemzetőrséget szerveztem, majd a honvédek sorába álltam. A téli hadjárat során tanúsított helytállásásomért honvéd ezredesi kinevezést kaptam. Tavasszal az I. hadtest hadosztályparancsnoka lettem. Tábornoki kinevezésemet már a IX. hadtest parancsnokaként nyertem el. Személyes bátorságom legnagyobb jelét a turai csatában bizonyítottam. Július 5-én feleségül vettem Szinnyei Merse Emmát, de az oltártól a katonai események alakulása a harctérre szólított. A temesvári csatavesztés után, bár a török határ közelében tartózkodtam, egykori barátom, Lichtenstein herceg felkérésére - ügyem enyhébb elbírálása érdekében - az osztrákok előtt tettem le a fegyvert. Amikor az utolsó hajnalon a lelkész felkeresett, így szóltam: „Tiszta lelkiismeretem van, s az hagyott aludni.” Haynau kegyelme a golyó általi kivégzést jelentette.
Dessewffy Arisztid ezután leült. Széchenyi Faludi Árontól kérdezte:
-Így történt, Áron?
-A golyó által kivégzettek négyes csoportjában ő volt a második - Áron szomorúan nézett Dessewffyre. Széchenyi Kiss Ernőnek adta meg a szót.
-Temesváron születettem 1799. június 13-án - kezdte Kiss Ernő. - A szabadságharc kitörésekor Nagykikindán a 2. Hannover huszárezred parancsnoka voltam. 1848-ban ezredesi, ugyanezen év októberében tábornoki kinevezést kaptam. 1849 januárjában a bánsági hadtest parancsnoksága alól Vukovics Sebő kormánybiztos felmentett. Az országos főparancsokságot altábornagyi rangban vettem át...
A középtermetű, szívós férfi itt szünetet tartott, majd hosszú bajuszát megsodorva tovább beszélt:
-Eszményképemnek a haza szolgálatát, a becsületes ügy melletti kiállást tartottam. Ezredem katonás fellépésre jelentékeny összegeket fordítottam. Inkább gyakorlati, mint elméleti katona voltam. Jó hadvezérré nem váltam, de kísérletet tettem új fejlődési és alakulási módozatok bevezetésére… Vidám voltam elítélésem után is, mert nem hittem el, hogy a vég közeleg. Negyedmagammal kísértek az aradi vár északkeleti kapujához. A parancs elhangzása után a fegyverek eldördültek, de én mozdulatlanul tovább térdeltem. A golyó a vállamba fúródott. Ezután közvetlen közelről hajtották végre a halálos ítéletet. De még megjegyeztem: Ti tudjátok, mégpedig a legjobban, milyen híve voltam én az ausztriai háznak - és ilyennek is halok meg - mert én Magyarországot is azért szolgáltam, hogy Ausztriának javára lehessek.
A borotvált arcú, formás bajuszú Kiss Ernő befejezte székfoglalóját és leült. Faludi Áron felállt, szólítani sem kellett már.
-A golyó által kivégzettek négyes csoportjában ő volt a harmadik - mondta.
A Lelkek Házában a benszülöttek egyre rémültebben nézték a kivehetetlen szavakat motyogó haldoklót, és a dobokat még hevesebben ütötték. Áron tiszteletes fogadott fia sem értett egy mukkot sem, pedig az Irian Jaya-i pápua törzs tagjai között ő volt a legértelmesebb: még a magyar szóból is megértett valamit.
Széchenyi a Petőfi Sándorra hasonlító Schweidel Józsefet szólította. Schweidel felállt és beszélni kezdett:
-1796. május 18-án Zomborban láttam meg a napvilágot. A 4. Huszárezredben mint hadapród szolgáltam, később ugyanitt őrnagyi rangra emelkedtem. A magyar nemzet iránt tanúsított hűségem, kimagaslónak elismert szaktudásom és jellemem emelt a tábornoki karba. Tanítóm a híres Simonyi óbester volt, akinél tovább léptem, mert a magyar szabadságért áldoztam életem. A hadtudományokban jártasságot nem tankönyvekből szereztem, hanem fegyverrel a kezemben. Nepóleon elleni háborúban edződtem, végignéztem Párizs megaláztatását. 1827-ben vettem feleségül Bilinszka Domicellát, akitől öt gyermekem született. Én vezettem haza 1848 augusztusában a Sándor huszárezredet. Bács megyében táblabírák sorába iktattak. A katonai ranglistán gyorsan emelkedtem: ezredes lettem, majd - a schwechati ütközetben tanúsított magatartásomért - a Honvédelmi Bizottmány 1848. október 28-án tábornokká nevezett ki. A magyar ügyhöz csatlakoztam, és a kormányt mindenüvé követtem. Azok közé tartoztam, akik kiálltak a függetlenségi nyilatkozat mellett. Kossuth Lajos barátságába fogadott.
-Igazat mond - jegyezte meg Kossuth.
-1849. május 9-én Pest város térparancsnoka lettem - folytatta Schweidel. - Nem hagytam el az országot és Világosnál letettem a fegyvert. Bár a hadbíróság kegyelemre ajánlott, Haynau nem kegyelmezett.
-A golyó által kivégzettek csoportjában Schweidel József volt a negyedik - Faludi Áron mondta ezt már az utókor nevében. Magabiztos volt, határozottan beszélt. Széchenyi megköszönte a székfoglalót és Poeltenberg Ernőt kérte fel szólásra. Poeltenberg felállt és beszélni kezdett:
-Gazdag ügyvéd gyermekeként Bécsben, 1813-ban láttam meg a napvilágot. Katonai szolgálatba 1830-ban léptem. Két évvel később, tizenkilenc éves koromban a 4. Sándor huszárezredben hadnagyi kinevezést kaptam. Ugyanitt a ranglistán kapitányságig emelkedtem, de tizennyolc évi szolgálatom alatt magasabbra jutni nem tudtam. 1848 márciusában Bécsben voltam, ahonnan Grázba, majd Magyarországra helyeztek, jóllehet többször kérelmeztem, hogy az Olaszországban állomásozó lovasezredhez vezényeljenek. Részt vettem a Jellačić elleni hadműveletekben. A magyar alkotmányra letettem az esküt. 1848 őszén nem értettem egyet az osztrák határ átlépésével, amiért bizalmatlanság vett körül, és a hadseregből el akartak távolítani. Görgey kívánságának megfelelően, holott magyarul sem tudtam, huszártiszt őrnagy, majd decemberben ezredes lettem. Tábornoki kinevezésemet júniusban kaptam. Katonai képességemről a kápolnai csatában már bizonyságot tettem. Kápolna után a győzelmek sora következett. A szolnoki diadal, majd a hatvani, amely nagyrészt nevemhez fűződött. Győrnél a legveszedemesebb állásban arattam legszebb sikeremet. Többszörös túlerővel szemben, az ellenségnek nagy károkat okozva tudtam harcképességemet megőrízni és rendben visszavonulni. Augusztusban én mentem az orosz táborba tárgyalni, s én váltam az oroszok előtti fegyverletétel egyik legbuzgóbb hívévé. A bitófa alatt így szóltam: Szép deputáció megy Istenhez a magyarok ügyében reprezentálni!
-Köszönöm - mondta Széchenyi és Áronhoz fordult. - Megjegyzésed van-e, Áron?
-A hóhér elsőnek szólította - felelte Áron.
A Lelkek Tanácsának urai szomorúan hallgatták a beszámolót. A hosszú csendet, amely Poeltenberg szavai után támadt, végül Széchenyi törte meg, és Török Ignácot kérte fel szólásra. Török Ignác felállt:
-Magyarország nemes, jó urai! - szólította meg a tanács tagjait. - Mérnökkari ezredes vagyok, 1795. június 23-án Gödöllőn születtem. A bécsi akadémián végeztem. A mérnökkarba hadnagyi rangban léptem. 1838-ban kaptam kinevezést a nemesi testőrséghez, ahol az ideiglenes és tartós erődítések tanára lettem. Tanítványaim között volt Görgey Artúr és Klapka György is. A forradalom előtt Lembergben, később alezredesi rangban Zágrábban szolgáltam. 1848-ban helyeztek Komáromba. Itt figyeltek fel szaktudásomra. 1848-49 telén Komárom erődítését, kiépítését szerveztem meg. Windisch-Grätz sikerei után Komárom parancsnokát, Majtényit, aki a vár átadására készült, a vár tisztjei lemondásra kényszerítették, és a parancsnokságot rám mint legidősebb tisztre ruházták. A döntést a kormány megerősítette, és január 28-án tábornokká neveztek ki. Mint jó katona, kötelességét becsületesen teljesítő hazafi az események alakulását tudomásul vettem, de magam is éreztem, hogy alkalmatlan vagyok a vár parancsnokságára. 1849 áprilisában Lenkey váltott le. A kormány utasítására a felszabadított Budára rendeltek, majd Szegedre, hogy a Tisza jobb partján sáncokat emeljek. Amennyire lehet - nyilatkoztam - ezen nyolcvan-százezer emberre kiszámított sáncokat rendezni fogjuk, de ha megbukunk, felakasztanak. Életem utolsó órájában még Vauban erődítési munkáit tanulmányoztam… Köszönöm figyelmüket.
Török Ignác leült.
-A hóhér másodiknak szólította - tette hozzá Faludi Áron.
-Köszönöm, Áron - mondta Széchenyi és Láhner Györgyöt kérte, hogy emelkedjen szólásra. Láhner felállt, meghajolt, először István király, majd a hét vezér, végül a magyarok nagy királyai, fejedelmei, és vezetői előtt.
-Felség! Nagytiszteletű tanácsurak! 1795. október 6-án születtem a Túróc megyei Necpálon. 1816-ban léptem a 33. Gyalogezredbe. 1848 szeptemberéig a déli területeken tevékenykedtem, de a Honvédelmi Minisztérium október 5-én visszarendelt, majd hadfelszerelési és fegyverkezési főfelügyelőnek nevezett ki. Kiváló felkészültségű tisztként tartottak számon, a ranglétrán gyorsan emelkedtem, és 1849 februárjában már mint tábornok végeztem munkámat. Legfőbb feladatom a hadsereg felszerelése, fegyverrel való ellátása volt. Sokoldalúságom, az ipar területén megmutatkozó jártasságom és lelkiismeretességem irányította Kossuth Lajos figyelmét rám. A lehetőségekhez képest feladatomat igyekeztem jól megoldani. Nevemhez fűződött a nagyváradi fegyvergyár felállítása, és a katonai események miatti költözködés megszervezése. Feleségem az olasz származású Lucia Conchetti volt.
Láhner nem tudott tovább beszélni. Kossuth Lajos állt fel:
-Jobb, ha Láhner György szabadságharcban betöltött szerepéről én beszélek tovább - vette át a szót Kossuth. - Helyünket sokan betöltöttük emberségesen, de mindannyiunk közt csak három ember volt, aki helyét oly bámulatos sikerrel töltötte be, hogy azt hasonló sikerrel lehetetlen lett volna más által betölteni. E három ember: Láhner tábornok, Lukács honvédezredes és Duschek Ferenc.
Kossuth Lajos ezután leült.
-A hóhér Lahner Györgyöt harmadiknak szólította - jegyezte meg Áron tiszteletes.
A terembe olyan csend telepedett megint, hogy Áron tiszteletest már az ájulás kerülgette. István király intésére Széchenyi mégis folytatta az ülést és Knezić Károlyt szólította. Omar pasa leányának daliás fia felállt, megigazította szemüvegét és beszélni kezdett:
-Veliki-Grđevacban, 1808-ban születtem. Atyám horvát származású, osztrák határőrtiszt volt. Anyám pedig Omar pasa leánya. 1843-ban a galíciai vérengzések hatására, Galícia nyomorúságában született meg az én - minden áldozatra kész - önérzetem, hol is Metternich politikai erkölcstelenségét, majd meg a nemesség esztelen könyörtelenségét és az emiatt elvadult lengyel népnek kegyetlenségét színről színre látva, lelkiismeretem felzúdult s lelkemben egy jobb kor utáni vágy ébredt fel. 1846-ban - Egerben - a hazafias érzelmű Kapitány-család egyik leányát vettem nőül. Ifjú koromtól kezdve katonának neveltek. Ennek megfelően a rend és pontosság jellemzett. Csaknem minden tisztemet névről ismertem. A legénységi állomány kényelméről és élelmezéséről gondoskodtam, mondván: Csakis a rongyos és éhes katona gyáva. Részt vettem a szerbek elleni hadműveletekben. 1849 februárjában Törökszentmiklós vidékén tevékenykedtem. Várkony alatt találkoztam Damjanich tábornokkal. A katonai események alatt a ranglétrán gyorsan emelkedtem. A legnagyobb sikeremnek a komáromi sáncok elfoglalását tartották. Damjanich lábtörése után tábornokká és a III. hadtest főparancsnokává neveztek ki. Hadtestparancsnokként különleges képességekről nem tettem tanúbizonyságot, s ezért Görgey június 20-án leváltott. Ezután a Honvédelmi Minisztériumban teljesítettem szolgálatot. Kossuth erdélyi kormányzónak is kiszemelt, de a katonai események alakulása miatt hamarosan egy rögtönzött hadosztály élére kerültem. Világosnál tettem le a fegyvert.
Knezić, miután befejezte székfoglalóját, leült. Faludi Áron állt fel.
-A hóhér negyediknek szólította - mondta szűkszavúan.
Az elnöklő Széchenyi István Nagysándor Józsefet szólította. Nagysándor József felállt és erőteljesen beszélt:
-Nagyváradon születtem 1804-ben. Az 5., majd a 2. Huszárezredben teljesítettem katonai szolgálatot. Kapitányi rangban voltam, amikor 1847-ben nyugdíjaztattam magam. 1848-ban nemzetőr őrnagy rendfokozattal ismét katonai kinevezést kaptam. A déli harcokban tanúsított szolgálataimért alezredesnek, majd ezredesnek léptettek elő. Részt vettem a pancsovai hadműveletekben. Damjanichcsal Kiss Ernő lemondását sürgettem. Amikor Damjanich átvette a bánsági hadtestet, a lovasdandár parancsnoka lettem. Március 5-én a szolnoki csatában szétvert ellenséges csapatokat vettem üldözőbe. Április 10-én Vácnál már a tábornoki címet is kiérdemeltem. Részt vettem a nagysarlói, majd április 26-án a komáromi csatában. Damjanich sebesülése után még úgy véltem, hogy Görgey megmenti a hazát. Később egyike voltam azoknak, akik Görgey tetteit nem helyeselték, és a haditanácsban félreérthetetlenül jelentettem ki: hogyha valaki diktátorrá akarna lenni, magam válnék Brutusává. Az I. hadtest élén személyesen vezettem csapatomat Buda ostrománál. Nagy hadvezér nem voltam, de a hazaszeretet ezer példáját adtam. Új Aradnál vereséget szenvedtem s ezzel elveszett a magyar deréksereg utolsó csatája és augusztus 13-án a 8641 főt számláló haderő letette a fegyvert.
-A hóhér ötödiknek szólította. Utolsó szavaival a hazát éltette - tette hozzá Faludi Áron, az utókor nevében.
Széchenyi István Gróf Leiningen-Westenburg Károlyt szólította.
-1819. április 11-én születtem Hessen nagyhercegség Ilbenstadt városában - kezdte székfoglalóját a gróf. - Családom számos tagja katonai szolgálatban állt, s így természetes, hogy két testvéremmel együtt az osztrák hadseregbe léptem. 1844-ben nősültem. Feleségem Sissány Eliz révén lettem magyarországi nagybirtokos. 1848 őszén ezredemnek törzskarával Temesvárra rendeltek. Októberben önként jelentkeztem a szerbek ellen. A katonai szolgálatban jó katonának bizonyultam, a magyar ügy mellett kivívtam katonáim szeretetét. Decemberben őrnagyi, márciusban alezredesi, áprilisban ezredesi rangot kaptam. Minősítésem szerint a tavaszi hadjárat kiemelkedő alakja lettem, és érdemeim elismeréséül júniusban tábornokká léptettek elő. Híve voltam Görgeynek, aki bátor, magyarrá lett katonának tartott, és a barátságába fogadott. Életemnek utolsó perceiben a becsületemet ért támadást vertem vissza. Azt mondtam: Csak most, későn esett tudomásomra, hogy a hírlapokban felőlem azon hír szárnyal, mintha én Buda vára bevételénél az osztrák tiszteket orozva legyilkoltattam volna; nekem most többé lapok útján ezt megcáfolni alkalmam nincs, de itt az utolsó percben, Isten szabad ege alatt, a jelenlevők előtt - midőn mindjárt az Isten ítélőszéke előtt állandok - e felőlem terjesztett hírt ünnepélyesen alacsony rágalomnak nyilvánítom.
A gróf ezután visszaült a helyére. Áron tiszteletes az utókor képviselőjeként pedig csak annyit mondott:
-A hóhér hatodiknak szólította.
Aulich Lajos következett a székfoglalók sorában.
-Pozsonyban születtem 1793-ban. Az osztrák hadseregben már alezredesi rangra emelkedtem. A pozsonyi 2. gyalogezredből vezényeltek a délvidéki hadműveletek színhelyére. A király parancsára esküdtem fel a magyar alkotmányra, amelyhez halálomig hű maradtam. Alapvető nézetem, hogy a katona ne politizáljon, hanem engedelmeskedjék és a rendelkezéseket beosztottjaitól is megkövetelje. 1848. október 24-én ezredessé léptettek elő. A téli hadjárat idején Görgey hadtestének egyik hadosztályát vezényeltem. Minősítésem szerint azon kevesek közé tartoztam, akik a katonai tudományokban való jártasságukat nyíltsággal és hősiességgel kapcsolták össze, mindenkor az ügyet és nem a személyes érdekeket nézték. A kápolnai csata előtt kaptam meg tábornoki kinevezésemet. Részt vettem a tavaszi hadjáratban. Buda visszavétele után a téli hadjárat alatt szerzett köszvényem a harctérről elszólított. 1849. július 14-én kineveztek a hadügyi tárca élére.
Aulich Lajos ezzel székfoglalóját befejezte. Faludi Áron szólalt volna meg, de Széchenyi Kossuth Lajost kérdezte:
-Mi lehetett az oka annak, hogy Aulich Lajost még Ernst törzsbíró is kiváló embernek nevezte?
-Az, hogy Aulich a parancsteljesítés megszállottja volt - felelte Kossuth. - Miután az osztrákok Pestet kiürítették, utasításokat küldtem neki. Aulich úgy válaszolt: Igen tisztel engem s kész parancsom teljesíteni, de kéreti, hogy azt Görgey útján jutassam hozzá, mert neki mint katonának, csak a főparancsnok rendeleteinek szabad engedelmeskednie.
-Értem - mondta Széchenyi és Faludi Áronhoz fordult. - Így történt, Áron tiszteletes?
-Igen. A hóhér Aulich Lajost hetediknek szólította.
Áron tiszteletes egyre ijesztőbben nézett ki. Láztól torzult arccal csak motyogott magában. A bennszülött asszonyok újabb főzeteket itattak vele.
És a lélek a testét még mindig nem hagyta el!
Eközben Széchenyi a szerb származású Damjanich Jánosnak, a szabadságharc egyik legnagyobb alakjának adta meg a szót. A magas, izmos férfi felállt.
-Magyar érzelme, lángoló hazaszeretete jellemzi leginkább - állapította meg róla Széchenyi.
-1804-ben születtem Stazán - kezdte Damjanich. - Minősítésem szerint már osztrák katona koromban kitűntem szabadelvű gondolkodásommal. Magamra is vontam a magyargyűlölő Haynau haragját, és büntetésül az olasz hadszíntérre vezényeltek. Aradon ismerkedtem meg Csernovics Emíliával, aki nejemmé lett. Saját kérésemre kerültem a honvédség harmadik, ún. vörössipkás zászlóaljához. Gyorsan emelkedtem a katonai ranglétrán. Októberben alezredes, novemberben ezredes, decemberben tábornoki kinevezést kaptam. A harmadik zászlóalj ellenségesen fogadott, de mivel az ellenséggel szemben mindig elsőnek mutatkoztam, irányomban és elsősorban nevemnek szóló bizalmatlanság eloszlott és a katonák bálványa lettem. De személyes ellentétbe kerültem Vetter Antallal, amiben nem kis része volt az alattam szolgáló Rózsa Sándor-féle szabadcsapat portyázásainak. Felléptem Kiss Ernő ellen, majd kikényszerítettem annak a sereg éléről való eltávolítását. Szolnoki győzelmemmel kezdődött a tavaszi hadjárat. Komárom felmentése után Görgeyt helyettesítettem Debrecenben, a hadügyminisztérium élén. Az oroszok előtt tettem le a fegyvert.
Damjanich ezután leült. Faludi Áron szólalt meg:
-Amikor bilincseit megoldották, Damjanich így szólt: „Azt gondoltam már, hogy én leszek az utolsó, holott a harcban mindenütt én voltam az első.” A hóhér nyolcadiknak szólította őt.
Széchenyi István Gróf Vécsey Károlyt, a magyar nemesi testőrség kapitányának fiát szólította. A gróf felállt és beszélni kezdett:
-Pesten születtem 1807-ben. Atyám belső titkos tanácsos és kamarás, lovassági tábornok volt. Ő is részt vett a szerbek elleni hadműveletekben. 1848 őszén alezredes, majd ezredes lettem, decemberben pedig tábornoki kinevezést kaptam. 1849-ben a bácsi hadosztályt vezettem a Közép-Tiszához Damjanichcsal és ekkor Arad és Temesvár bevételével bíztak meg. Aradot kiéheztettem és feladásra kényszerítettem, de Temesvár őrségével nem bírtam. Egyik legnagyobb érdememnek tekintették az alsó-dunai Hadtest feloszlatásának megakadályozását. Hangoztattam, hogy szegre akasztom osztrák kardomat, magyar vagyok, hazámmal tartok…
Vécsey gróf szünetet tartott. Kossuth Lajos szólalt meg:
-Nem tehetem, hogy ne kövessem szívem sugallatát és Önnek, Tábornok Úr ki ne fejezzem mélyen érzett csudálatomat és benső, őszinte hálámat ama magasztos hazaszeretetért és férfias, elszánt erélyért, mellyel Tábornok úr az alsó-dunai Hadtestet egy vérlázító cselszövény hálójából óvatosan, erős kezekkel kiszabadítva, a hazának megmentette.
Faludi Áron következett:
-Vécsey gróf apja és testvérei hűségesen szolgálták a császárt. A legsúlyosabb ítélet neki jutott, mert végig kellett néznie társainak kivégzését. A hóhér kilencediknek szólította - mondta a tiszteletes.
Széchenyi István ezután szavazást indítványozott. A Lelkek Tanácsába Battyány Lajost és az aradi tizenhármat ellenszavazat nélkül beválasztották. István király sem élt vétójogával. Töhötöm honvágyának csillapítására Wass Albert járulhatott a tanács elé, hogy verset mondjon.
A sámándob ősi szellemeket idézően szólt, és Wass Albert mondani kezdte Üzenet haza…című versét:
-Üzenem az otthoni hegyeknek: / A csillagok járása változó, / És törvényei vannak a szeleknek, / Esőnek, hónak, fellegeknek, / És nincsen ború örökkévaló./ A víz szalad, a kő marad, / A kő marad.
-Üzenem az otthoni hegyeknek… - Töhötöm könnybe lábadt szemmel ismételte a verssort. Wass Albert mondta tovább a verset:
-Üzenem a földnek: csak teremjen, / Ha sáska rágja is le a vetést. / Ha vakond túrja is a gyökeret. / A világ felett őrködik a rend, / S nem vész magja a nemes gabonának. / De híre sem lesz egykor a csalánnak, / Az idő lemarja a gyomokat. /A víz szalad, a kő marad, / A kő marad.
-Híre sem lesz egykor a csalánnak…- TöhötömWasshoz fordult: - Mondd, csak
mondd!
A költő folytatta:
-Üzenem az erdőnek: ne féljen, / Ha csattog is a baltások hada. / Mert erősebb a baltánál a fa, / S a vérző csonkból virradó tavaszra / Új erdő sarjad győzelmesen./ S még mindig lesznek fák, mikor a rozsda / A gyilkos vasat rég felfalta már, / S a sújtó kéz is szent jóvátétellel / Hasznos anyaggá vált a föld alatt…/ A víz szalad, a kő marad, / A kő marad.
-S még mindig lesznek fák… A kő marad!!! - Töhötöm a sámánhoz fodult: - Dobolj! Dobolj! Hogy a Vereckei-hágó sziklái mind remegjenek!
Wass Albert folytatta:
-Üzenem a háznak, mely fölnevelt: / Ha egyenlővé teszik is a földdel,/ Nemzedékek őrváltásain / Jönnek majd újra boldog építők / És kiássák a fundamentumot / Emelnek falat, tetőt, templomot. / Jön ezer új Kőmíves Kelemen, / Ki nem hamuval és nem embervérrel / Köti meg a békesség falát. / De szenteltvízzel és búzakenyérrel / És épít régi kőböl új hazát.
-Jönnek majd újra boldog építők… Mondd, fiam! Mondd! - Töhötöm táncolni kezdett.
Wass Albert folytatta:
-Üzenem a háznak, mely fölnevelt: / A fundamentum Istentől való, / És Istentől való az akarat, / A víz szalad, a kő marad, / A kő marad.
Töhötöm táncolt. Wass Albert mondta tovább a verset:
-És üzenem a volt barátaimnak, / Kik megtagadják a nevemet: / Ha fordul egyet újra a kerék, / Én akkor is a barátjok leszek, / És nem lesz bosszú, gyűlölet, harag. / Kezet nyújtunk egymásnak és megyünk. / A víz szalad, a kő marad, / A kő marad.
-Üzenem a volt barátaimnak… Töhötöm Wasshoz fordult: - A lelkem benned él tovább, fiam!…
Wass Albert folytatta:
-És leszünk egy cél és egy akarat: / És üzenem mindenkinek, / Testvérnek, rokonnak, idegennek, / Gonosznak, jónak, / Hűségesnek és alávalónak, / Annak, akit a fájás űz, és annak, / Kinek kezéhez vércseppek tapadnak: / Vigyázzatok és imádkozzatok! / Valahol fönt a magas ég alatt / Mozdulnak már lassan a csillagok, / A víz szalad, a kő marad, / A kő marad.
-Leszünk egy cél és egy akarat!… Vérünk, amelyből ittunk, szentesítette ezt!…- mondta Töhötöm. Wass Albert folytatta tovább a verset:
-Maradnak az igazak és a jók. / A tiszták és a békességesek, / Erdők, hegyek, tanok és emberek. / Jól gondolja meg, ki mit cselekszik! / Likasszák már az égen fönt a rostát / S a csillagok tengelyét olajozzák / Szorgalmas angyalok. / És lészem csillagfordulás megint, / És miként hirdeti a Biblia: / Megméretik az embernek fia. / S ki mint vetett, azonképen arat. / Mert elfut a víz, és csak a kő marad, / A kő marad…!
Töhötöm könnyes szemmel ismételte: - Elfut a víz, és csak a kő marad!… - Erőteljesen, és hangosan fújta ki az orrát; aztán homlokon csókolta Wass Albertet.
-A magyarok istene tebenned lakozik!… - Töhötöm István királyhoz fordult: - István! Magyarok királya!
-Hallgatunk, Töhötöm! - nézett a Töhötömre István király.
-Haza szeretnénk menni! Wass Albert és én!…
István király nem válaszolt.Töhötöm könyörgőre fogta:
-Egyet röpködnénk a Kárpátok fölött!…
-Jó… Legyen!… De vacsorára visszatérjetek! - István király mosolygott.
Liszt Ferenc a zongorához ült, és most is az Egmond nyitányt játszotta. Dózsa György Kézai Simon felügyelete mellett meg körmölni kezdte a beérkezett újabb és újabb neveket a Lelkek Könyvébe.
És a magyar symposion itt véget ért.
Áron tiszteletes pedig a bennszülöttek örömujjongása közepette kinyitotta a szemét. Láza csillapodott, és igencsak gyanakodva nézegette a pápuákat.
-Idösapám! - örvendezett Áron tiszteletes fogadott fia.
-Mi az, te?
-Hát csak hogy visszagyött!
-Az óhazában voltam, te...
-Máskó’ olyan messzire ne induljék! Mer’ a végén nem lehet visszadobolni!
Faludi Áron tiszteletes, a bennszülöttek misszionáriusa ekkor azonmód fölkelt, összerázta magát, mint aki a holtak vizéből lépett ki, és a Lelkek Házából futva távozott. Úgy érezte: idő előtt való lenne tovább ott tartózkodnia.
Hazafelé menet a parókiára a trópusi zuhatag is ömleni kezdett megint, de még az eső sem zavarta most. Az őserdő mélyén a Lelkek Házában életre kelt magyar múlt jelenetei kavarogtak benne. Szíve hevesen vert, váratlanul ütött nagyokat, s amint lépteit szaporázta, a harmincegyedik zsoltár jutott eszébe: „Uram! én csak tebenned bíztam,/ Őrízz meg kegyesen, / Ne essem szégyenbe:/ Igazságodban fordulj hozzám, / És tarts meg jóvoltodból, Ments ki nyavalyáimból.”
A parókián zsoltároskönyvét vette kézbe, olvasta, mormolta a sorokat, és ilyenformán valahogy megnyugodott.
De még megjegyezte:
-Amiképp a trópusi esőt, a magyarok könnyeit is szárítsd fel, uram!
(F.Á. székely misszionárius sírfelirata, Irian Jaya)
Faludi Áront, az idős, gyermektelen lelkészt az esős évszak októberi napjain a malária kínozta: hideg rázta, lázálmok, víziók gyötörték. Gyékényszőnyegen a bennszülöttek által épített Lelkek Házában feküdt, üveges szemmel nézett maga elé, gyülekezetének fiai és lányai ülték körül, forró testét borogatták, aggodalommal lesték minden mozdulatát, és főzetekkel itatták. A Lelkek Háza, ahol a lelkész közössége ősi rítusoknak is hódolt, ahonnan Faludi Áron feleségét - zsoltárok kántálása közben - a túlvilág kapujáig elkísérték, most virrasztóhellyé változott.
A székelyföldi születésű, Magyarországról kivándorolt református misszionárius megtanította az Indonézia területéhez tartozó őserdő pápua őslakóit az egy és igaz Isten tiszteletére, az egynejűség megtartására, és leszoktatta őket az emberevésről. De most a halál erői kezdtek győzedelmeskedni Faludi Áron felett, s már arra lehetett gondolni, hogy ki fogja lehelni a lelkét.
Bennszülött gyülekezete jobbnak látta a parókiáról átvinni őt a Lelkek Házába.
Kitisztult az ég, a banánfákon és a bambuszágakon fénylő esőcseppek most, mint csiszolt gyémántok csillogtak a vakító napfényben, és a távoli hegyek ölelésében párolgó gőzfürdővé változott a völgy.
Áron tiszteletes a hegyek magas csúcsait Kárpátoknak, az őserdei falucskát pedig Hargitának nevezte el. De most még a hegyek ormai is mintha feszült figyelemmel lesték volna a Lelkek Háza ablakain át az öreg székelyt, és azt suttogták:
-Áron, he!…Tán csak nem indulnál? Münket mög itthagysz?
Áron szeme megtelt könnyel. Ötven éve annak már, hogy a vallásüldözések miatt kénytelen volt külföldre szökni, és sorsa e távoli földre vezette.
És a szíve hányszor megszakadt már!
Mert az óhaza utáni vágy olyan, mint a kígyómarás. A méreg fullasztó: a megmart hörög, szaggatottan, görcsösen levegő után kapkod, a szíve meg ugrana ki a helyéről! Haraphatják, szívhatják a marás helyét, de az csak egyre nagyobb, mind jobban sajog, és az emberi áldozat lassan belepusztul!
Áron fogadott fia, aki magyarul is beszélt egy kicsit, hogy apja kedvében járjon, magyarul szólalt meg:
-Idösapám!
-Te vagy az, édes fiam?
-Én biz’!…- felelte a fiú és énekelni kezdett.
„Ki tudja merre, merre visz a végzet/Göröngyös úton, sötét éjjelen. /Segítsd még egyszer, győzelemre néped/Csaba királyfi, a csillag ösvényen.”
Áron tiszteletes a fiúval együtt énekelte tovább a Székely Himnuszt: „Maroknyi székely, porlik mint a szikla/Népek harcától, zajló tengeren. /Fejük az ár, ezerszer elborítja, /Ne hagyd el Erdélyt, Erdélyt Istenem.”
Fújt a szél, zörgette a kastély ólmozott üvegablakait, a telihold fénye a színes üvegeken át beszűrődve világította meg a Lelkek Házának szobrait. Lázas gyötrelmében az öreg székely szobroknak vizionálta az ősök koponyáit, a kazuármadarak csontjait, a bennszülöttek szent ereklyéit, a krokodilfából faragott öt méter magas ősök oszlopát. Aminek a tövében a dobok most halkan szóltak.
Az esőerdő madarai mintha mind megvesztek volna: kórusban rikácsoltak!
Az írnoki pulpitusnál Kézai Simon ült és neveket írt a Lelkek Könyvébe. Így vette kezdetét a székely misszionárius hallucinációja. Azután Dózsa György lépett Kézai mellé, arcát is látni lehetett már. Dózsa a tanácsteremben meggyújtotta a gyertyákat. S ekkor felismerhetővé vált az összes szobor, posztamenseken állva Álmos, Előd, Ond, Kond, Tas, Huba, Töhötöm, István király, Hunyadi János, Dózsa György, IV. Béla, Károly Róbert, Zsigmond király, Mátyás Király, Báthori István, Rákóczi Ferenc, Kossuth Lajos, Széchenyi István, Deák Ferenc, Liszt Ferenc márvány fehér arcáról verődött vissza a sercegő gyertyák lángjának fénye.
-Ülj le! Diktálok! - mondta Kézai Simon Dózsa Györgynek.
-Őfelsége nem fog haragudni?
-Nem. Szeret téged és fáj neki, amit veled tettek. Hogy megétették a húsodat!
-És azt is tudja, hogy írni tanítasz?
-Azt is. És örül neki!...
Dózsa megpróbált leülni az írópult padjára, de szűk volt a hely és nem sikerült neki.
-Tedd már le a vértet és a kardot! Még összetörsz itt mindent! -morgott Kézai. - Nem csatába indulsz!…
Dózsa letette a páncélt és a kardot, de még így sem fért el.
-Elveszem a Lelkek Könyvét… - Kézai felemelte a vaskos anyakönyvet és a tanácsterem asztalára tette. - Most ülj le!…
-Hatalmasra duzzadt…- jegyezte meg Dózsa és leült.
-Sok millió magyar neve van már benne… De most már vedd a pennát és írj!
Mondom a mai leckét. - folytatta Kézai. „Világnak világa / virágnak virága / Keservesen kínzatol /Vasszegekkel veretel…
-Írom… - biccentett Dózsa a fejével. Ismételte és szótagolva írta, amit Kézai diktált neki. - Vi-lág-nak… vi-lá-ga…
Lépések hallatszottak. Dózsa felkapta a fejét. Valaki csoszogva közeledett.
-Ki az? Mi az?
-Liszt vagyok… Nem zavarok?
-Nem. Kerüljön beljebb!
-Leülnék játszani!
-Tessék. Tessék csak! - válaszolta Dózsa. Tudta, hogy miközben Kézai körmölt,
Liszt Ferenc mindig zongorázott.
-Most nem sok ideje lesz Liszt Ferenc uramnak! - szólalt meg Kézai Simon.
-Miért?
-Széchenyi összehívta a tanácsot. Eltelt megint egy hét…
Kézai beszélt volna még, de Liszt leült a zongorához és az Egmond nyitányt kezdte játszani…Dózsa meg írta tovább a leckét. - Vi-rág-nak vi- rá-ga… Ke-ser-ve-sen kín-za-tol… Vas-sze-gek-kel ve-re-tel…
Aztán a föld kezdett remegni, dübörögve, robajjal lovagolt be a hét vezér: Álmos, Előd, Ond, Kond, Tas, Huba és Töhötöm. Előd megkérdezte:
-Pennára cserélted a kardod, Dózsa?
A többiek kurjongattak, cselből futamodó, hátrafelé nyilazó mozdulatokat tettek. Liszt felállt és nézte őket. Széchenyi lépett a terembe.
-Korai az érkezésetek! - mondta a vezéreknek. - És már azt is mondtuk,
Álmos, hogy tegyétek le a fegyvert!
-Mondtátok! Mondtátok! Mert a szavakat jól forgatjátok! De ha veszélyben a
haza, akkor mindig kellünk! - vágott vissza Álmos.
-Összeül a Lelkek Tanácsa, térjetek vissza békében!
-Visszajövünk, Széchenyi!...- válaszolta Tas.
És mind a heten kilovagoltak.
Széchenyi hosszan nézte őket. A távozásuk utáni csendben pedig megjegyezte:
-Micsoda erő!.. és Liszthez fordult. - Megkérem Liszt Ferenc uramat, tartson
most szünetet! - Köszönöm!
Liszt meghajolt és kiment. Dózsa felvette vértjét.
-István királyunkat Hunyadi János vigyázza a kápolnában. Menjen és szólítsa őket a tanácsterembe! - utasította Széchenyi Dózsát.
-Minek neki testőr? - kérdezte suttogva Kézai Dózsát.
-Csak úgy, a tisztelet okán - felelte Dózsa és kiment. Széchenyi Kézaihoz
fordult:
-Kézai uram. Emlékeztetne engem mai ülésünk tárgyára?
-Múlt heti ülésünket félbeszakítottuk, kegyelmes uram… Deák Ferencet illette akkor a szó.
-És hányan várakoznak?
-Battyány Lajos és az aradi tizenhármak, kegyelmes uram…
-De hiszen csak egy hét telt el! - Széchenyi elsápadt.
-De odalent száz év! Deák Ferenc és kora! Aztán a XX. század! Ennyi lelket még én nem körmöltem soha, mint ezen a héten! Ha Dózsa végre megtanul írni, s ha ez így folytatódik, segítenie kell nekem!… Hétfőn, kedden és szerdán… éjjel-nappal itt ültem…Világháborúk dúltak odalent… az első és a második… Liszt Ferenc uram a zongoránál sem győzte szusszal, játék közben többször elaludt… Aztán csütörtökön az ötvenhatos forradalom és szabadságharc áldozatai érkeztek … pénteken, szombaton, vasárnap végre csendesedett kicsit, de énnekem má´ az a gyanúm, hogy a magyarok kihaltak… Ma még nem könyveltem semmit... Tanuljon Dózsa írni!
Széchenyi István az elnöki pulpitusra ült és csöngetett. A folyosókról érkezni kezdtek a Lelkek Tanácsának tagjai: IV. Béla király, Károly Róbert, Zsigmond, Mátyás király, Bethlen Gábor, Báthori István, Rákóczi Ferenc és Kossuth Lajos. Széchenyi megszólalt.
-A tanács még nem szavazóképes! Kérem az urakat, hogy fáradjanak az
ülésterembe!
Zajjal, hangosan, nevetgélve léptek be a vezérek: Álmos, Előd, Ond, Kond, Tas, Huba és Töhötöm. Széchenyi megkocogtatta a poharát.
-Csendet kérek az uraktól!
Hunyadi János és Dózsa György kíséretében István király belépett a tanácsterembe. Azon nyomban nagy csend támadt odabent. István király leült. Széchenyi megszólalt:
-Mai ülésünkre az utókor képviselőjének Faludi Áron lelkészt hívtuk meg - jelentette be Széchenyi. - Faludi Áron! Lépjen be!
Faludi Áron félénken belépett a tanácsterembe és meghajolt.
-Üljön le, kérem! - mondta Széchenyi. Áron tiszteletes az ország vezetői mögött húzta meg magát.
-Napirend előtt Ond kért szót. A szót megadom - mondta Széchenyi. Ond felállt:
-Tiltakozom! Az asztalok megint üresek!…Hamburgert nem kértünk, igaz, de ezt a pogácsát egyék meg az avarok!...- mondta Ond.
-Megszavaztuk, hogy nem eszünk az ülésteremben! - válaszolta Széchenyi.
-Akkor legalább dohányt szívhassunk! - folytatta Ond.
-Azt is leszavaztuk! - felelte Széchenyi.
Napirend előtt most Kond jelentkezett szólásra.
-Nem adom meg a szót!…- emelte fel a hangját Széchenyi. Moraj támadt a
teremben. - Ügyrendi kérdésben?...kérdezte az elnöklő Széchenyi. Kond bólintott, hogy igen. - Ügyrendi kérdésben megadom… Kendé a szó, Kond!
-Azt soha nem fogadtuk el, hogy nem iszunk! Követeljük az italunkat!
-Ügyrendi kérdésben Károly Róbert uram kért szót. - mondta Széchenyi. - A szót megadom. Tessék!...
-Elfogadhatatlan, hogy üléseink idejéből egyesek kilopják a perceket! Mikor annyi a teendő! Nem hiszem, hogy ezt tűrnünk kell! - tiltakozott Károly Róbert.
-Hinni higgyen, aki áttért! Nekünk sámán kell! - mondta Kond.
István király intett, hogy teljesítsék Kond kívánságát. Belépett a sámán, leült és halkan dobolni kezdett. A pincérek italokat hoztak, Dózsa pedig kumiszt töltött a vezérek kupáiba. A vezérek ittak. Huba felállt, böfögött, majd az egyik pincérhez ment. Körbejárta. Csodálkozva nézte, hogy a pincér kopasz volt, mint ő és a vezérek.
-Ki vagy te, varkocs nélkül? - kérdezte.
-Rákosi Mátyás - felelte a pincér. Huba Mátyás királyra nézett. Mátyás rázta a fejét:
-Nem rokonom, nem ismerem.
Huba a Rákosi felszolgálta italt nézegette:
- Mi ez? - kérdezte.
-Bambi - felelte Rákosi.
-Kumiszt ittál-e már?
Rákosi a fejét rázta, hogy nem. Huba Faludi Áronhoz fordult:
-Ki ez az istencsapása? - kérdezte Huba Rákosira mutatva.
-Huba úr, kérem! Én megmondom… de jobb lenne, ha nem kérdezné! - felelte a tiszteletes.
Huba a másik pincérhez lépett.
-Te ki vagy?
-Kádár János - felelte halkan Kádár.
-Kicsoda?
Kádár megismételte a nevét:
-Kádár János…
-És te mit hoztál nekünk, Kádár János?
Huba szagolgatta az italt és rákiáltott:
-Mi ez?!!!…
Kádár félénken válaszolt:
-Málnaszörp…
-Úgy!!! - Huba dühösen nézte Kádárt, aztán a harmadik pincérhez fordult.
Az bátran és büszkén szólalt meg:
-Szálasi Ferenc! Jelentkezem! Heil Hitler! - és köszöntésre emelte fel a kezét, és majdnem megütötte Hubát. Huba nézte, bámulta, körbejárta Szálasit. - Ez meg… vizet iszik, mégis szédült! – Huba Faludi Áronra nézett:
-Mit művel ez az ember? Szellemeket űz?
-Huba úr, Emese szent álmára kérem, ne ingerelje!
Huba gondolt egyet és az elnöklő Széchenyihez fordult. - Széchenyi!… Honnan érkeztek ezek a kétlábonjárók?!
Széchenyi sóhajtott:
-Magyarországról.
Huba elégedetlenül csóválta a fejét, helyére ment és leül.
-Múlt heti ülésünkön Deák Ferenc beszélt…- folytatta ezután Széchenyi.
-Széchenyi uram berekesztette az ülést! - szakította félbe Ond.
-Kénytelen voltam - felelte Széchenyi.
-Éhesek lettünk! - érvelt Ond.
-Deák Ferenc uramat illeti a szó! - zárta le a vitát Széchenyi.
Deák Ferenc felállt, s miképp előző felszólalását, mostanit is az azzal kezdte, hogy hazánkban 1848. március 15-én kitört a forradalom. A rendi országgyűlést polgári parlamentáris rendszer váltotta fel, s a királynak felelős udvari kormányszékek helyére az országgyűlésnek felelős nemzeti kormány került.
-A szabadságharc leverésére Jellačić kapott megbízást… - sóhajtott Deák és Kossuthra nézett.
-Minderről Kossuth Lajos a Lelkek Tanácsának már beszámolt! - szakította félbe Deákot Széchenyi.
-Hagyd beszélni, Széchenyi! - szólalt meg Tas. - Én hallani akarom.
Deák folytatta:
-A dunántúli népfelkelés nagymértékben hozzájárult Jellačić hadainak szétveréséhez, a pákozdi diadalhoz, a pesti nép pedig végzett a teljhatalom megragadására Pestre küldött Lamberg altábornaggyal. A forradalom átnőtt szabadságharcba, amelynek vezetését - a lemondott Battyány-kormány helyett - a Kossuth vezette Honvédelmi Bizottmány vállalta magára. 1849. március elején a Habsburg-hatalom az olmützi alkotmányban Magyarországot az osztrák birodalom tartományának nyilvánította.
Mátyás király közbekiáltott:
-Micsoda arcátlanság!
Rákóczi egyetértően bólintott:
-Az!
István király szólalt meg:
-Deák Ferenc beszéljen most!
-A katonai sikerek azonban - folytatta Deák - lehetővé tették, hogy 1849. április 14-én a magyar országgyűlés kimondja a Habsburg-ház trónfosztását és Magyarországot önálló állammá nyilvánítsa.
-Éppen ideje volt már! – jegyezte meg Báthory István.
-Ha folyton közbeszólások szakítják félbe azt, aki szót kapott, ma sem végzünk időben! - mondta Széchenyi.
-Báthory uramnak igaza van! - mondta Előd.
-Csatalkozom! – vágta rá Álmos.
István király szólalt meg:
-Deák Ferencet illeti a szó!
-A Habsburg-hatalom a magyar szabadságharc eltiprására katonai segítséget kért és kapott az orosz cártól - folytatta Deák. - A magyar forradalmi erők helyzetét megnehezítette, hogy a megbékélés a nemzetiségekkel csak későn jött létre, a parasztság osztálykövetelései sem teljesültek maradéktalanul, a politikai és katonai vezetésben pedig megalkuvó törekvések jelentkeztek. Kossuth és a kormány lemondott, Görgey Világosnál letette a fegyvert.
-Súlyos hiba volt! - kiáltotta Tas.
-Nem biztos - vetette közbe IV. Béla.
-Az önkényuralom hatalomra jutása után… - Deák sóhajtva tette hozzá - …százak és ezrek kerültek vérpadra, jutottak várbörtönökbe, és tízezrek sáncmunkákra. Az utókor nem tud mindenkinek név szerint emléket állítani.
-Az utókor képviselőjét halgassuk meg! - indítványozta Zsigmond.
-Úgy van!- Zsigmond indítványával Károly Róbert is egyetértett.
Széchenyi arra kérte Faludi Áront, hogy álljon fel.
-Igaz, hogy nem tud? - kérdezte Széchenyi.
-Igaz. De az is, hogy 1849. október 6. nemcsak Battyány és az aradi tizenhárom, hanem a névtelen hősök hazaszeretetének, helytállásának is példája mindörökre - felelte a megszeppent Áron.
Mátyás király azonnal indítványozta, hogy Battyány Lajos és az aradi tizenhárom a tanács elé vezettessenek, és székfoglaló beszédeik a tanács előtt haladéktalanul elhangozzanak. Az indítványt a tanács tagjai ellenvélemény nélkül megszavazták, és Széchenyi, a tanács elnöke, a tanácsterembe szólította a jelölteket:
-Battyány Lajos! Lázár Vilmos! Dessewffy Arisztid! Kiss Ernő! Schweidel József! Poeltenberg Ernő! Török Ignác! Láhner György! Knezić Károly! Nagysándor József! Gróf Leingen-Westenburg Károly! Aulich Lajos! Damjanich János! Gróf Vécsey Károly!
A jelöltek ezután a megszólítás sorrendjében léptek a terembe. Széchenyi hellyel kínálta őket. Majd Magyarország első miniszterelnökét arra kérte, hogy székfoglalóját elsőként tartsa meg. Battyány Lajos felállt:
-Pozsonyban születtem 1806-ban - kezdte beszédét… - Tizenhat éves koromban léptem a hadsereg kötelékébe. Később jogi vizsgát tettem, majd nagykorúságom elérése után átvettem a családi birtok irányítását. Feleségem, Zichy Antónia grófnő hatására magam is a hazafias nemzeti törekvések táborához kapcsolódtam. 1847-ben lettem az országos ellenzéki párt vezére. 1848. március 17-én jelöltek a kormány elnökéül. Több esetben jártam Innsbruckban, hogy a nemzet nevében Budára hívjam fel az uralkodót. Jellačić támadása után lemondtam. Új kormányt akartam alapítani Kossuth Lajos nélkül, de az események alakulása a hatalmat Kossuth kezébe juttatta. Békét akartam! Ennek érdekében Pestre utaztam és tagságot vállaltam abban a küldöttségben, amelyet az országgyűlés a császári fővezérhez, Windisch-Grätzhez küldött. 1849. január 8-án a fővezér elfogatott, és - többek között Latour megöletésének vádjával - Olmützben több évi hadifogságra ítéltek, de Schwarzenberg Félix herceg óhajtására az ítéletet halálra módosították. Pestre hoztak és Haynau kezébe adtak, aki október 5-én tudomásomra hozta a kegyelem elutasítását. Érzékenyen érintett a halál lealázó neme, és ezért egy kisméretű tőrrel öngyilkosságot követtem el. Ekkor Liechtenstein elrendelte, hogy golyóval végezzenek ki, ha eszméletemet visszanyerem. Este hat órára sikerült talpra állnom annyira, hogy az ítéleletet végrehajtsák.
Az elnöklő Széchenyi István Faludi Áront szólította.
-Így történt, Áron tiszteletes?
-Így. A később a gróf emlékére emelt örökmécses helyén a lojális, de hazája törvényes jogaiért küzdő Battyány Lajoson az ítéletet végrehajtották.
-Leülhetsz, Áron - mondta Széchenyi és Lázár Vilmost szólította. Battyány Lajos megigazgatta hosszú szakállát és leült. Lázár Vilmos pedig felállt.
-1815-ben születtem Nagybecskereken - kezdte Lázár. - Katonai szolgálatomat a 34. Gyalogezredben kezdtem. Hadnagyi kinevezésemet Ferdinand császár 1. Huszárezredében kaptam. Még 1848 előtt elhagytam a katonai pályát, rangomról lemondtam és feleségül vettem a megözvegyült báró Revitzky Máriát. Zempléni birtokán gazdálkodva talált 1848. Főhadnagyként léptem a honvédseregbe. Utász százados voltam, majd 1849 februárjában elértem az őrnagyi rangot. Az újoncozó bizottság elnöke voltam Ungváron, márciusban az északi határon felállított 9. Hadosztály 2. dandárjának parancsnoka lettem. Ezredesi rangomat augusztus közepén, a temesvári csatavesztés után Bem tábornoktól kaptam. Csatát vesztett seregemmel Lugos irányába vonultam. Dessewffytől Karánsebesnél elváltam, és a maradék csapat nagyobbik felével Hátszegnek tartottam. Erdélyből, mintegy fellegvárból szerettem volna megpróbálni a lehetetlent. Augusztus 19-én 300 főre fogyott seregem az osztrákok előtt kénytelen volt letenni a fegyvert.
-Áron! Az utókor nevében most te szólalj meg! - kérte Széchenyi.
-A golyó által kivégzettek négyes csoportjában ő volt az első - mutatott Faludi Áron Lázár Vilmosra. Ezután Széchenyi kérésére Dessewffy Arisztid emelkedett szólásra:
-1802-ben születtem az Abaúj vármegyei Csákányban. Katonai szolgálatomat tizennyolc éves koromban az 5. Huszárezredben, mint kadét kezdtem. A napóleoni háborúkat követő békeidők nem tették lehetővé gyors emelkedésemet, így 1839-ben - mint kapitány - nyugdíjaztattam magam. Gyermekeimet és feleségemet még a forradalom kirobbanása előtt elvesztettem. 1848-ban ismét katonai szolgálatba léptem. Kezdetben a sárosi lovas nemzetőrséget szerveztem, majd a honvédek sorába álltam. A téli hadjárat során tanúsított helytállásásomért honvéd ezredesi kinevezést kaptam. Tavasszal az I. hadtest hadosztályparancsnoka lettem. Tábornoki kinevezésemet már a IX. hadtest parancsnokaként nyertem el. Személyes bátorságom legnagyobb jelét a turai csatában bizonyítottam. Július 5-én feleségül vettem Szinnyei Merse Emmát, de az oltártól a katonai események alakulása a harctérre szólított. A temesvári csatavesztés után, bár a török határ közelében tartózkodtam, egykori barátom, Lichtenstein herceg felkérésére - ügyem enyhébb elbírálása érdekében - az osztrákok előtt tettem le a fegyvert. Amikor az utolsó hajnalon a lelkész felkeresett, így szóltam: „Tiszta lelkiismeretem van, s az hagyott aludni.” Haynau kegyelme a golyó általi kivégzést jelentette.
Dessewffy Arisztid ezután leült. Széchenyi Faludi Árontól kérdezte:
-Így történt, Áron?
-A golyó által kivégzettek négyes csoportjában ő volt a második - Áron szomorúan nézett Dessewffyre. Széchenyi Kiss Ernőnek adta meg a szót.
-Temesváron születettem 1799. június 13-án - kezdte Kiss Ernő. - A szabadságharc kitörésekor Nagykikindán a 2. Hannover huszárezred parancsnoka voltam. 1848-ban ezredesi, ugyanezen év októberében tábornoki kinevezést kaptam. 1849 januárjában a bánsági hadtest parancsnoksága alól Vukovics Sebő kormánybiztos felmentett. Az országos főparancsokságot altábornagyi rangban vettem át...
A középtermetű, szívós férfi itt szünetet tartott, majd hosszú bajuszát megsodorva tovább beszélt:
-Eszményképemnek a haza szolgálatát, a becsületes ügy melletti kiállást tartottam. Ezredem katonás fellépésre jelentékeny összegeket fordítottam. Inkább gyakorlati, mint elméleti katona voltam. Jó hadvezérré nem váltam, de kísérletet tettem új fejlődési és alakulási módozatok bevezetésére… Vidám voltam elítélésem után is, mert nem hittem el, hogy a vég közeleg. Negyedmagammal kísértek az aradi vár északkeleti kapujához. A parancs elhangzása után a fegyverek eldördültek, de én mozdulatlanul tovább térdeltem. A golyó a vállamba fúródott. Ezután közvetlen közelről hajtották végre a halálos ítéletet. De még megjegyeztem: Ti tudjátok, mégpedig a legjobban, milyen híve voltam én az ausztriai háznak - és ilyennek is halok meg - mert én Magyarországot is azért szolgáltam, hogy Ausztriának javára lehessek.
A borotvált arcú, formás bajuszú Kiss Ernő befejezte székfoglalóját és leült. Faludi Áron felállt, szólítani sem kellett már.
-A golyó által kivégzettek négyes csoportjában ő volt a harmadik - mondta.
A Lelkek Házában a benszülöttek egyre rémültebben nézték a kivehetetlen szavakat motyogó haldoklót, és a dobokat még hevesebben ütötték. Áron tiszteletes fogadott fia sem értett egy mukkot sem, pedig az Irian Jaya-i pápua törzs tagjai között ő volt a legértelmesebb: még a magyar szóból is megértett valamit.
Széchenyi a Petőfi Sándorra hasonlító Schweidel Józsefet szólította. Schweidel felállt és beszélni kezdett:
-1796. május 18-án Zomborban láttam meg a napvilágot. A 4. Huszárezredben mint hadapród szolgáltam, később ugyanitt őrnagyi rangra emelkedtem. A magyar nemzet iránt tanúsított hűségem, kimagaslónak elismert szaktudásom és jellemem emelt a tábornoki karba. Tanítóm a híres Simonyi óbester volt, akinél tovább léptem, mert a magyar szabadságért áldoztam életem. A hadtudományokban jártasságot nem tankönyvekből szereztem, hanem fegyverrel a kezemben. Nepóleon elleni háborúban edződtem, végignéztem Párizs megaláztatását. 1827-ben vettem feleségül Bilinszka Domicellát, akitől öt gyermekem született. Én vezettem haza 1848 augusztusában a Sándor huszárezredet. Bács megyében táblabírák sorába iktattak. A katonai ranglistán gyorsan emelkedtem: ezredes lettem, majd - a schwechati ütközetben tanúsított magatartásomért - a Honvédelmi Bizottmány 1848. október 28-án tábornokká nevezett ki. A magyar ügyhöz csatlakoztam, és a kormányt mindenüvé követtem. Azok közé tartoztam, akik kiálltak a függetlenségi nyilatkozat mellett. Kossuth Lajos barátságába fogadott.
-Igazat mond - jegyezte meg Kossuth.
-1849. május 9-én Pest város térparancsnoka lettem - folytatta Schweidel. - Nem hagytam el az országot és Világosnál letettem a fegyvert. Bár a hadbíróság kegyelemre ajánlott, Haynau nem kegyelmezett.
-A golyó által kivégzettek csoportjában Schweidel József volt a negyedik - Faludi Áron mondta ezt már az utókor nevében. Magabiztos volt, határozottan beszélt. Széchenyi megköszönte a székfoglalót és Poeltenberg Ernőt kérte fel szólásra. Poeltenberg felállt és beszélni kezdett:
-Gazdag ügyvéd gyermekeként Bécsben, 1813-ban láttam meg a napvilágot. Katonai szolgálatba 1830-ban léptem. Két évvel később, tizenkilenc éves koromban a 4. Sándor huszárezredben hadnagyi kinevezést kaptam. Ugyanitt a ranglistán kapitányságig emelkedtem, de tizennyolc évi szolgálatom alatt magasabbra jutni nem tudtam. 1848 márciusában Bécsben voltam, ahonnan Grázba, majd Magyarországra helyeztek, jóllehet többször kérelmeztem, hogy az Olaszországban állomásozó lovasezredhez vezényeljenek. Részt vettem a Jellačić elleni hadműveletekben. A magyar alkotmányra letettem az esküt. 1848 őszén nem értettem egyet az osztrák határ átlépésével, amiért bizalmatlanság vett körül, és a hadseregből el akartak távolítani. Görgey kívánságának megfelelően, holott magyarul sem tudtam, huszártiszt őrnagy, majd decemberben ezredes lettem. Tábornoki kinevezésemet júniusban kaptam. Katonai képességemről a kápolnai csatában már bizonyságot tettem. Kápolna után a győzelmek sora következett. A szolnoki diadal, majd a hatvani, amely nagyrészt nevemhez fűződött. Győrnél a legveszedemesebb állásban arattam legszebb sikeremet. Többszörös túlerővel szemben, az ellenségnek nagy károkat okozva tudtam harcképességemet megőrízni és rendben visszavonulni. Augusztusban én mentem az orosz táborba tárgyalni, s én váltam az oroszok előtti fegyverletétel egyik legbuzgóbb hívévé. A bitófa alatt így szóltam: Szép deputáció megy Istenhez a magyarok ügyében reprezentálni!
-Köszönöm - mondta Széchenyi és Áronhoz fordult. - Megjegyzésed van-e, Áron?
-A hóhér elsőnek szólította - felelte Áron.
A Lelkek Tanácsának urai szomorúan hallgatták a beszámolót. A hosszú csendet, amely Poeltenberg szavai után támadt, végül Széchenyi törte meg, és Török Ignácot kérte fel szólásra. Török Ignác felállt:
-Magyarország nemes, jó urai! - szólította meg a tanács tagjait. - Mérnökkari ezredes vagyok, 1795. június 23-án Gödöllőn születtem. A bécsi akadémián végeztem. A mérnökkarba hadnagyi rangban léptem. 1838-ban kaptam kinevezést a nemesi testőrséghez, ahol az ideiglenes és tartós erődítések tanára lettem. Tanítványaim között volt Görgey Artúr és Klapka György is. A forradalom előtt Lembergben, később alezredesi rangban Zágrábban szolgáltam. 1848-ban helyeztek Komáromba. Itt figyeltek fel szaktudásomra. 1848-49 telén Komárom erődítését, kiépítését szerveztem meg. Windisch-Grätz sikerei után Komárom parancsnokát, Majtényit, aki a vár átadására készült, a vár tisztjei lemondásra kényszerítették, és a parancsnokságot rám mint legidősebb tisztre ruházták. A döntést a kormány megerősítette, és január 28-án tábornokká neveztek ki. Mint jó katona, kötelességét becsületesen teljesítő hazafi az események alakulását tudomásul vettem, de magam is éreztem, hogy alkalmatlan vagyok a vár parancsnokságára. 1849 áprilisában Lenkey váltott le. A kormány utasítására a felszabadított Budára rendeltek, majd Szegedre, hogy a Tisza jobb partján sáncokat emeljek. Amennyire lehet - nyilatkoztam - ezen nyolcvan-százezer emberre kiszámított sáncokat rendezni fogjuk, de ha megbukunk, felakasztanak. Életem utolsó órájában még Vauban erődítési munkáit tanulmányoztam… Köszönöm figyelmüket.
Török Ignác leült.
-A hóhér másodiknak szólította - tette hozzá Faludi Áron.
-Köszönöm, Áron - mondta Széchenyi és Láhner Györgyöt kérte, hogy emelkedjen szólásra. Láhner felállt, meghajolt, először István király, majd a hét vezér, végül a magyarok nagy királyai, fejedelmei, és vezetői előtt.
-Felség! Nagytiszteletű tanácsurak! 1795. október 6-án születtem a Túróc megyei Necpálon. 1816-ban léptem a 33. Gyalogezredbe. 1848 szeptemberéig a déli területeken tevékenykedtem, de a Honvédelmi Minisztérium október 5-én visszarendelt, majd hadfelszerelési és fegyverkezési főfelügyelőnek nevezett ki. Kiváló felkészültségű tisztként tartottak számon, a ranglétrán gyorsan emelkedtem, és 1849 februárjában már mint tábornok végeztem munkámat. Legfőbb feladatom a hadsereg felszerelése, fegyverrel való ellátása volt. Sokoldalúságom, az ipar területén megmutatkozó jártasságom és lelkiismeretességem irányította Kossuth Lajos figyelmét rám. A lehetőségekhez képest feladatomat igyekeztem jól megoldani. Nevemhez fűződött a nagyváradi fegyvergyár felállítása, és a katonai események miatti költözködés megszervezése. Feleségem az olasz származású Lucia Conchetti volt.
Láhner nem tudott tovább beszélni. Kossuth Lajos állt fel:
-Jobb, ha Láhner György szabadságharcban betöltött szerepéről én beszélek tovább - vette át a szót Kossuth. - Helyünket sokan betöltöttük emberségesen, de mindannyiunk közt csak három ember volt, aki helyét oly bámulatos sikerrel töltötte be, hogy azt hasonló sikerrel lehetetlen lett volna más által betölteni. E három ember: Láhner tábornok, Lukács honvédezredes és Duschek Ferenc.
Kossuth Lajos ezután leült.
-A hóhér Lahner Györgyöt harmadiknak szólította - jegyezte meg Áron tiszteletes.
A terembe olyan csend telepedett megint, hogy Áron tiszteletest már az ájulás kerülgette. István király intésére Széchenyi mégis folytatta az ülést és Knezić Károlyt szólította. Omar pasa leányának daliás fia felállt, megigazította szemüvegét és beszélni kezdett:
-Veliki-Grđevacban, 1808-ban születtem. Atyám horvát származású, osztrák határőrtiszt volt. Anyám pedig Omar pasa leánya. 1843-ban a galíciai vérengzések hatására, Galícia nyomorúságában született meg az én - minden áldozatra kész - önérzetem, hol is Metternich politikai erkölcstelenségét, majd meg a nemesség esztelen könyörtelenségét és az emiatt elvadult lengyel népnek kegyetlenségét színről színre látva, lelkiismeretem felzúdult s lelkemben egy jobb kor utáni vágy ébredt fel. 1846-ban - Egerben - a hazafias érzelmű Kapitány-család egyik leányát vettem nőül. Ifjú koromtól kezdve katonának neveltek. Ennek megfelően a rend és pontosság jellemzett. Csaknem minden tisztemet névről ismertem. A legénységi állomány kényelméről és élelmezéséről gondoskodtam, mondván: Csakis a rongyos és éhes katona gyáva. Részt vettem a szerbek elleni hadműveletekben. 1849 februárjában Törökszentmiklós vidékén tevékenykedtem. Várkony alatt találkoztam Damjanich tábornokkal. A katonai események alatt a ranglétrán gyorsan emelkedtem. A legnagyobb sikeremnek a komáromi sáncok elfoglalását tartották. Damjanich lábtörése után tábornokká és a III. hadtest főparancsnokává neveztek ki. Hadtestparancsnokként különleges képességekről nem tettem tanúbizonyságot, s ezért Görgey június 20-án leváltott. Ezután a Honvédelmi Minisztériumban teljesítettem szolgálatot. Kossuth erdélyi kormányzónak is kiszemelt, de a katonai események alakulása miatt hamarosan egy rögtönzött hadosztály élére kerültem. Világosnál tettem le a fegyvert.
Knezić, miután befejezte székfoglalóját, leült. Faludi Áron állt fel.
-A hóhér negyediknek szólította - mondta szűkszavúan.
Az elnöklő Széchenyi István Nagysándor Józsefet szólította. Nagysándor József felállt és erőteljesen beszélt:
-Nagyváradon születtem 1804-ben. Az 5., majd a 2. Huszárezredben teljesítettem katonai szolgálatot. Kapitányi rangban voltam, amikor 1847-ben nyugdíjaztattam magam. 1848-ban nemzetőr őrnagy rendfokozattal ismét katonai kinevezést kaptam. A déli harcokban tanúsított szolgálataimért alezredesnek, majd ezredesnek léptettek elő. Részt vettem a pancsovai hadműveletekben. Damjanichcsal Kiss Ernő lemondását sürgettem. Amikor Damjanich átvette a bánsági hadtestet, a lovasdandár parancsnoka lettem. Március 5-én a szolnoki csatában szétvert ellenséges csapatokat vettem üldözőbe. Április 10-én Vácnál már a tábornoki címet is kiérdemeltem. Részt vettem a nagysarlói, majd április 26-án a komáromi csatában. Damjanich sebesülése után még úgy véltem, hogy Görgey megmenti a hazát. Később egyike voltam azoknak, akik Görgey tetteit nem helyeselték, és a haditanácsban félreérthetetlenül jelentettem ki: hogyha valaki diktátorrá akarna lenni, magam válnék Brutusává. Az I. hadtest élén személyesen vezettem csapatomat Buda ostrománál. Nagy hadvezér nem voltam, de a hazaszeretet ezer példáját adtam. Új Aradnál vereséget szenvedtem s ezzel elveszett a magyar deréksereg utolsó csatája és augusztus 13-án a 8641 főt számláló haderő letette a fegyvert.
-A hóhér ötödiknek szólította. Utolsó szavaival a hazát éltette - tette hozzá Faludi Áron, az utókor nevében.
Széchenyi István Gróf Leiningen-Westenburg Károlyt szólította.
-1819. április 11-én születtem Hessen nagyhercegség Ilbenstadt városában - kezdte székfoglalóját a gróf. - Családom számos tagja katonai szolgálatban állt, s így természetes, hogy két testvéremmel együtt az osztrák hadseregbe léptem. 1844-ben nősültem. Feleségem Sissány Eliz révén lettem magyarországi nagybirtokos. 1848 őszén ezredemnek törzskarával Temesvárra rendeltek. Októberben önként jelentkeztem a szerbek ellen. A katonai szolgálatban jó katonának bizonyultam, a magyar ügy mellett kivívtam katonáim szeretetét. Decemberben őrnagyi, márciusban alezredesi, áprilisban ezredesi rangot kaptam. Minősítésem szerint a tavaszi hadjárat kiemelkedő alakja lettem, és érdemeim elismeréséül júniusban tábornokká léptettek elő. Híve voltam Görgeynek, aki bátor, magyarrá lett katonának tartott, és a barátságába fogadott. Életemnek utolsó perceiben a becsületemet ért támadást vertem vissza. Azt mondtam: Csak most, későn esett tudomásomra, hogy a hírlapokban felőlem azon hír szárnyal, mintha én Buda vára bevételénél az osztrák tiszteket orozva legyilkoltattam volna; nekem most többé lapok útján ezt megcáfolni alkalmam nincs, de itt az utolsó percben, Isten szabad ege alatt, a jelenlevők előtt - midőn mindjárt az Isten ítélőszéke előtt állandok - e felőlem terjesztett hírt ünnepélyesen alacsony rágalomnak nyilvánítom.
A gróf ezután visszaült a helyére. Áron tiszteletes az utókor képviselőjeként pedig csak annyit mondott:
-A hóhér hatodiknak szólította.
Aulich Lajos következett a székfoglalók sorában.
-Pozsonyban születtem 1793-ban. Az osztrák hadseregben már alezredesi rangra emelkedtem. A pozsonyi 2. gyalogezredből vezényeltek a délvidéki hadműveletek színhelyére. A király parancsára esküdtem fel a magyar alkotmányra, amelyhez halálomig hű maradtam. Alapvető nézetem, hogy a katona ne politizáljon, hanem engedelmeskedjék és a rendelkezéseket beosztottjaitól is megkövetelje. 1848. október 24-én ezredessé léptettek elő. A téli hadjárat idején Görgey hadtestének egyik hadosztályát vezényeltem. Minősítésem szerint azon kevesek közé tartoztam, akik a katonai tudományokban való jártasságukat nyíltsággal és hősiességgel kapcsolták össze, mindenkor az ügyet és nem a személyes érdekeket nézték. A kápolnai csata előtt kaptam meg tábornoki kinevezésemet. Részt vettem a tavaszi hadjáratban. Buda visszavétele után a téli hadjárat alatt szerzett köszvényem a harctérről elszólított. 1849. július 14-én kineveztek a hadügyi tárca élére.
Aulich Lajos ezzel székfoglalóját befejezte. Faludi Áron szólalt volna meg, de Széchenyi Kossuth Lajost kérdezte:
-Mi lehetett az oka annak, hogy Aulich Lajost még Ernst törzsbíró is kiváló embernek nevezte?
-Az, hogy Aulich a parancsteljesítés megszállottja volt - felelte Kossuth. - Miután az osztrákok Pestet kiürítették, utasításokat küldtem neki. Aulich úgy válaszolt: Igen tisztel engem s kész parancsom teljesíteni, de kéreti, hogy azt Görgey útján jutassam hozzá, mert neki mint katonának, csak a főparancsnok rendeleteinek szabad engedelmeskednie.
-Értem - mondta Széchenyi és Faludi Áronhoz fordult. - Így történt, Áron tiszteletes?
-Igen. A hóhér Aulich Lajost hetediknek szólította.
Áron tiszteletes egyre ijesztőbben nézett ki. Láztól torzult arccal csak motyogott magában. A bennszülött asszonyok újabb főzeteket itattak vele.
És a lélek a testét még mindig nem hagyta el!
Eközben Széchenyi a szerb származású Damjanich Jánosnak, a szabadságharc egyik legnagyobb alakjának adta meg a szót. A magas, izmos férfi felállt.
-Magyar érzelme, lángoló hazaszeretete jellemzi leginkább - állapította meg róla Széchenyi.
-1804-ben születtem Stazán - kezdte Damjanich. - Minősítésem szerint már osztrák katona koromban kitűntem szabadelvű gondolkodásommal. Magamra is vontam a magyargyűlölő Haynau haragját, és büntetésül az olasz hadszíntérre vezényeltek. Aradon ismerkedtem meg Csernovics Emíliával, aki nejemmé lett. Saját kérésemre kerültem a honvédség harmadik, ún. vörössipkás zászlóaljához. Gyorsan emelkedtem a katonai ranglétrán. Októberben alezredes, novemberben ezredes, decemberben tábornoki kinevezést kaptam. A harmadik zászlóalj ellenségesen fogadott, de mivel az ellenséggel szemben mindig elsőnek mutatkoztam, irányomban és elsősorban nevemnek szóló bizalmatlanság eloszlott és a katonák bálványa lettem. De személyes ellentétbe kerültem Vetter Antallal, amiben nem kis része volt az alattam szolgáló Rózsa Sándor-féle szabadcsapat portyázásainak. Felléptem Kiss Ernő ellen, majd kikényszerítettem annak a sereg éléről való eltávolítását. Szolnoki győzelmemmel kezdődött a tavaszi hadjárat. Komárom felmentése után Görgeyt helyettesítettem Debrecenben, a hadügyminisztérium élén. Az oroszok előtt tettem le a fegyvert.
Damjanich ezután leült. Faludi Áron szólalt meg:
-Amikor bilincseit megoldották, Damjanich így szólt: „Azt gondoltam már, hogy én leszek az utolsó, holott a harcban mindenütt én voltam az első.” A hóhér nyolcadiknak szólította őt.
Széchenyi István Gróf Vécsey Károlyt, a magyar nemesi testőrség kapitányának fiát szólította. A gróf felállt és beszélni kezdett:
-Pesten születtem 1807-ben. Atyám belső titkos tanácsos és kamarás, lovassági tábornok volt. Ő is részt vett a szerbek elleni hadműveletekben. 1848 őszén alezredes, majd ezredes lettem, decemberben pedig tábornoki kinevezést kaptam. 1849-ben a bácsi hadosztályt vezettem a Közép-Tiszához Damjanichcsal és ekkor Arad és Temesvár bevételével bíztak meg. Aradot kiéheztettem és feladásra kényszerítettem, de Temesvár őrségével nem bírtam. Egyik legnagyobb érdememnek tekintették az alsó-dunai Hadtest feloszlatásának megakadályozását. Hangoztattam, hogy szegre akasztom osztrák kardomat, magyar vagyok, hazámmal tartok…
Vécsey gróf szünetet tartott. Kossuth Lajos szólalt meg:
-Nem tehetem, hogy ne kövessem szívem sugallatát és Önnek, Tábornok Úr ki ne fejezzem mélyen érzett csudálatomat és benső, őszinte hálámat ama magasztos hazaszeretetért és férfias, elszánt erélyért, mellyel Tábornok úr az alsó-dunai Hadtestet egy vérlázító cselszövény hálójából óvatosan, erős kezekkel kiszabadítva, a hazának megmentette.
Faludi Áron következett:
-Vécsey gróf apja és testvérei hűségesen szolgálták a császárt. A legsúlyosabb ítélet neki jutott, mert végig kellett néznie társainak kivégzését. A hóhér kilencediknek szólította - mondta a tiszteletes.
Széchenyi István ezután szavazást indítványozott. A Lelkek Tanácsába Battyány Lajost és az aradi tizenhármat ellenszavazat nélkül beválasztották. István király sem élt vétójogával. Töhötöm honvágyának csillapítására Wass Albert járulhatott a tanács elé, hogy verset mondjon.
A sámándob ősi szellemeket idézően szólt, és Wass Albert mondani kezdte Üzenet haza…című versét:
-Üzenem az otthoni hegyeknek: / A csillagok járása változó, / És törvényei vannak a szeleknek, / Esőnek, hónak, fellegeknek, / És nincsen ború örökkévaló./ A víz szalad, a kő marad, / A kő marad.
-Üzenem az otthoni hegyeknek… - Töhötöm könnybe lábadt szemmel ismételte a verssort. Wass Albert mondta tovább a verset:
-Üzenem a földnek: csak teremjen, / Ha sáska rágja is le a vetést. / Ha vakond túrja is a gyökeret. / A világ felett őrködik a rend, / S nem vész magja a nemes gabonának. / De híre sem lesz egykor a csalánnak, / Az idő lemarja a gyomokat. /A víz szalad, a kő marad, / A kő marad.
-Híre sem lesz egykor a csalánnak…- TöhötömWasshoz fordult: - Mondd, csak
mondd!
A költő folytatta:
-Üzenem az erdőnek: ne féljen, / Ha csattog is a baltások hada. / Mert erősebb a baltánál a fa, / S a vérző csonkból virradó tavaszra / Új erdő sarjad győzelmesen./ S még mindig lesznek fák, mikor a rozsda / A gyilkos vasat rég felfalta már, / S a sújtó kéz is szent jóvátétellel / Hasznos anyaggá vált a föld alatt…/ A víz szalad, a kő marad, / A kő marad.
-S még mindig lesznek fák… A kő marad!!! - Töhötöm a sámánhoz fodult: - Dobolj! Dobolj! Hogy a Vereckei-hágó sziklái mind remegjenek!
Wass Albert folytatta:
-Üzenem a háznak, mely fölnevelt: / Ha egyenlővé teszik is a földdel,/ Nemzedékek őrváltásain / Jönnek majd újra boldog építők / És kiássák a fundamentumot / Emelnek falat, tetőt, templomot. / Jön ezer új Kőmíves Kelemen, / Ki nem hamuval és nem embervérrel / Köti meg a békesség falát. / De szenteltvízzel és búzakenyérrel / És épít régi kőböl új hazát.
-Jönnek majd újra boldog építők… Mondd, fiam! Mondd! - Töhötöm táncolni kezdett.
Wass Albert folytatta:
-Üzenem a háznak, mely fölnevelt: / A fundamentum Istentől való, / És Istentől való az akarat, / A víz szalad, a kő marad, / A kő marad.
Töhötöm táncolt. Wass Albert mondta tovább a verset:
-És üzenem a volt barátaimnak, / Kik megtagadják a nevemet: / Ha fordul egyet újra a kerék, / Én akkor is a barátjok leszek, / És nem lesz bosszú, gyűlölet, harag. / Kezet nyújtunk egymásnak és megyünk. / A víz szalad, a kő marad, / A kő marad.
-Üzenem a volt barátaimnak… Töhötöm Wasshoz fordult: - A lelkem benned él tovább, fiam!…
Wass Albert folytatta:
-És leszünk egy cél és egy akarat: / És üzenem mindenkinek, / Testvérnek, rokonnak, idegennek, / Gonosznak, jónak, / Hűségesnek és alávalónak, / Annak, akit a fájás űz, és annak, / Kinek kezéhez vércseppek tapadnak: / Vigyázzatok és imádkozzatok! / Valahol fönt a magas ég alatt / Mozdulnak már lassan a csillagok, / A víz szalad, a kő marad, / A kő marad.
-Leszünk egy cél és egy akarat!… Vérünk, amelyből ittunk, szentesítette ezt!…- mondta Töhötöm. Wass Albert folytatta tovább a verset:
-Maradnak az igazak és a jók. / A tiszták és a békességesek, / Erdők, hegyek, tanok és emberek. / Jól gondolja meg, ki mit cselekszik! / Likasszák már az égen fönt a rostát / S a csillagok tengelyét olajozzák / Szorgalmas angyalok. / És lészem csillagfordulás megint, / És miként hirdeti a Biblia: / Megméretik az embernek fia. / S ki mint vetett, azonképen arat. / Mert elfut a víz, és csak a kő marad, / A kő marad…!
Töhötöm könnyes szemmel ismételte: - Elfut a víz, és csak a kő marad!… - Erőteljesen, és hangosan fújta ki az orrát; aztán homlokon csókolta Wass Albertet.
-A magyarok istene tebenned lakozik!… - Töhötöm István királyhoz fordult: - István! Magyarok királya!
-Hallgatunk, Töhötöm! - nézett a Töhötömre István király.
-Haza szeretnénk menni! Wass Albert és én!…
István király nem válaszolt.Töhötöm könyörgőre fogta:
-Egyet röpködnénk a Kárpátok fölött!…
-Jó… Legyen!… De vacsorára visszatérjetek! - István király mosolygott.
Liszt Ferenc a zongorához ült, és most is az Egmond nyitányt játszotta. Dózsa György Kézai Simon felügyelete mellett meg körmölni kezdte a beérkezett újabb és újabb neveket a Lelkek Könyvébe.
És a magyar symposion itt véget ért.
Áron tiszteletes pedig a bennszülöttek örömujjongása közepette kinyitotta a szemét. Láza csillapodott, és igencsak gyanakodva nézegette a pápuákat.
-Idösapám! - örvendezett Áron tiszteletes fogadott fia.
-Mi az, te?
-Hát csak hogy visszagyött!
-Az óhazában voltam, te...
-Máskó’ olyan messzire ne induljék! Mer’ a végén nem lehet visszadobolni!
Faludi Áron tiszteletes, a bennszülöttek misszionáriusa ekkor azonmód fölkelt, összerázta magát, mint aki a holtak vizéből lépett ki, és a Lelkek Házából futva távozott. Úgy érezte: idő előtt való lenne tovább ott tartózkodnia.
Hazafelé menet a parókiára a trópusi zuhatag is ömleni kezdett megint, de még az eső sem zavarta most. Az őserdő mélyén a Lelkek Házában életre kelt magyar múlt jelenetei kavarogtak benne. Szíve hevesen vert, váratlanul ütött nagyokat, s amint lépteit szaporázta, a harmincegyedik zsoltár jutott eszébe: „Uram! én csak tebenned bíztam,/ Őrízz meg kegyesen, / Ne essem szégyenbe:/ Igazságodban fordulj hozzám, / És tarts meg jóvoltodból, Ments ki nyavalyáimból.”
A parókián zsoltároskönyvét vette kézbe, olvasta, mormolta a sorokat, és ilyenformán valahogy megnyugodott.
De még megjegyezte:
-Amiképp a trópusi esőt, a magyarok könnyeit is szárítsd fel, uram!
0 Megjegyzések