Gyalus Éva: Őzbarna szemekkel...

Őzbarna szemekkel néz rám a fény,
nyújtózva, tétován csillan a tér
gondolataimba merülve halk sikolyok és neszek
amelyeket a környező világból érzékelek.
Kitekinteni? Ugyan minek?
A belső harmónia ezerszer szebb.
Magányos vagyok azt hiszed?
Te a zajban - szerinted nem?
Zsong az élet, nem is hallod saját szavad
rémülten állsz, mint a tőrbe csalt vad
a karámból kiutad keresed
sírva fakadsz, ahogy a kisgyermek és
nyújtod két kezed felfelé:
Emelj! -kiáltod - Túl sűrű e kéj!
Kérlelő szemekkel nézed a fényt
elkapja kezed, ha tiszta a szív,
lassan a tisztás széléről nézed a karám belsejét
amelyben a riadtak egymást marva földet kaparnak
véres karmaik a gőg és a harács
nem látják milyen gyönyörű a nyár!
Mi pedig állunk megtisztult lélekkel
ujjaink összefonódnak, mint borostyán levelek
mi látjuk a nyarat és a hóesést, míg
őzbarna szemekkel néz ránk a fény.