A világ bűvös, hűs takarója,
testemet hűti a csontom is fáj,
így vagyok, lám sok-sok éve folytja,
őrzi életem. Virágzás nincs már.
Álmot ölelek rongy szeretőkkel,
éjekkel csalom a fényes napot,
otthonnak vallom a panelerdőt
és nyomot, szagot soha se hagyok.
Diplomám nincs, a családom csonka,
voltam úttörő és utcagyerek,
nem készültem fel a hosszú útra,
s ha csodát láttam, nem hitte eszem.
Úgy vágyom széppé, emberré válni,
hogy ne vessem meg az összes napom,
hogy szeressek oly mohón, mint régen,
és kerek szemmel lessem a papot.
Kérges lett szívem, tüskés a csókom,
autók rázzák az ablakomat,
száz tonna üvölt percenként. Lázas,
lázadó szívem nem törhet utat.
Elveszett vagyok, ki élni gyáva,
húzom, csak húzom az összes napom,
múltam egy zsákban, s panelerdőmben
pirulnak, jönnek az újabb napok.
Tisztelt írók és költők. Nektek is lehetőségetek van arra, hogy portálunkon megjelenjetek a menüben található Tartalom beküldése linkre kattintva.
0 Megjegyzések