Csak hangok mik verődnek csendben a kövön.
Futkosva hideg a hátamon, öröm.
Egyedül valahol sötétség, rideg.
Pepita padlókon lecsap a hideg.
Csontunkig mászik, s féregként hatol.
Testünket emészti, s fagyottá csahol.
Üresség szele süvítve táncol.
Rideg fény arcunkra makacsul ráncol.
Fekete, fehér, távolra csillan.
S emléked tartalma lassan csak illan.
Közeli zongora fájdalma koppan.
Húrjai szakadtan, arcomba toppan.
Sötétkék köd halom terít a falon.
Valahol kijárat, nem bánom, hagyom.
Időtlen perceken gyengéden mászol.
S elfojtott órákon keresztül ázol.
Ott maradsz egyedül aprócskán elbújva.
Nem bánt ott senki, ott portól se lefújva.
Lám kisebb a fénysugár, s egyre csak töröm.
S csak hangok mik verődnek csendben a kövön.
Tisztelt írók és költők. Nektek is lehetőségetek van arra, hogy portálunkon megjelenjetek a menüben található Tartalom beküldése linkre kattintva.
0 Megjegyzések