Ablakom előtt egy fa maradt, egyszerűn.
A holdtükör most levéltelent mutat.
A másik valahogyan elszaladt, tél elől, előlem.
Csak nem tudom, mitől ágring mégis az éj,
faujja miért simogat.
Félelmeim becsusszannak mellém a pokróc alá.
Éji fénykörök gurulnak elő a lámpából mindenütt,
arany játékuk kicsalja a rám ijedt magányt.
Sóhajom párát fagyaszt a falon.
Maradok.
A holdtükör összetörik. Foncsor nélküli látomás.
Arcom végre az, aki lenni akarok.
Hős vagyok, harcok nélkül, csaták nélkül.
Kiálltam az idő ellen.
Egyszer összekötött, most kioldozott.
Utat járok az élet tájain. Ösvényem egyetlen.
Most élve visz, aztán meghalok.
Oda vezet minden út, ahová végképp tartozok,
nevet mindennek én nem adhatok.
Tölts bort nekem.
Tisztelt írók és költők. Nektek is lehetőségetek van arra, hogy portálunkon megjelenjetek a menüben található Tartalom beküldése linkre kattintva.
0 Megjegyzések