Egy levél fekszik kényesen a szél hátán,
A hanyagul széttaposott rágógumik csendes zűrzavarában.
Félénken simítja az aszfalt kövét, miközben a bűbáj jelei szemem elé tolják tiszta szépségét
Az ősznek, és az évek sokaságának ellentéteit…
Léptek zaját hallom előttem, mögöttem és felettem is,
Zajok léptét látom, a lemenő nap utolsó sugaraiban.
Félelmetes borzongás kerít hatalmába, az utca bíbor valóságában.
Repülés, futás, mozgásba lendül a fejetlenség, és elragad fényes kezével.
Végezetül eszmélsz, és rájössz, hogy már véget is ért a séta.
Elaludtál járás közben, s komor álmot könnyezve nevettél.
Ezért vidám lesz a nap…sikerül elfeledni mindent…
Tisztelt írók és költők. Nektek is lehetőségetek van arra, hogy portálunkon megjelenjetek a menüben található Tartalom beküldése linkre kattintva.
0 Megjegyzések