Burdea Elisabeta: Az én szülő földem

Szeretem a szülő hazámat, én nem tudnék már máshol élni
Nem tudnék más ég alatt aludni és más nyelven beszélni
Én itt születtem, az Isten esz a földet adta szülőföldnek nekem
Mindig is itt éltem, és én ugy, de ugy szeretem
És én olyan boldog vagyok hogy itt születhettem
Itt a fenyves erdő alján, már oljan rég járam ott
Árnyas gesztenyefák de rég pihentem alattatok
Régen ismertem minden fát és bokrot
A domb tetején húzódó fehér akácost
Gondoladtban sokszor felmegyek a hegyre hozzátok
Oda ahonnan oly gyönyörü a kilátás és oly messzire látok
Az erdő most is olyan szép és árnyas mint régen
Csak a ruháit váltogatja tavaszal, nyáron, őszel és télen
Én az őszi ruhakölteményét szeretem
Mert csodaszép szinekben pompázik minden
Eszt a látványt nem tudnám elcserélni semmire
Nincs a világnak összesen anyi kincse
A szemem ujra ragyok mikor e látványban gyönyörködik
A sziven gyorsabban ver, a testem is megfiatalodik
A lábaim is elindulnak maguktol, szinte szaladnak
És én olyan boldog vagyok szülőföldem hogy ujra láthatlak.