Bognár Imre Áron: Gyilkosság a hátsó udvarban

Fél hatkor csörgött a vekker. Miután Mészáros János kidörgölte az álmot szemeiből, meghúzta a 62 fokos bundapálinkával teli üveg tartalmát. Cicceget egy kicsit, gurgulázott majd még egy kupicával lekísérte az elsőt, mert, hogy párosan szép az élet. Megdörgölte szemét, ásított egy kiadósat és kinyújtózott. Tudta, hogy ma valami szörnyûséget fog elkövetni, de nem bánkódott, szinte örült, vágyott rá, hogy végrehajthassa, azt, amit már egy hete terveztek. Fogta a Népszabadságot és elindult az udvari budiba, hogy könnyítsen magán. Miután fizikailag megkönnyebbült, felhúzta a térdeira letolt tubigatyáját és átfutotta a lapot. Aztán kitörölte vele a fenekét.
Bülbülszavú oldalbordája, a kancsal Margó elkészítette a férfi reggelijét és kávéját. János sült tojást evett szalonnával, mellé egy nagy szelet kenyeret, majd lekísérte egy begre kávéval. Közben megérkeztek a mindenre elszánt bűntársak. Egy-egy meszely pájinkával erősítették meg az öntudatukat,majd rövid tanácskozást tartottak, majd elindultak gyilkolni. A legutóbbi merénylet nagyon véres volt. Az áldozat, Bömbi, nagyon küzdött az életéért. Egy hájas dög volt, Mészárosék szerették a zsírosat, és még 4-en is alig bírták lefogni, és beledöfni a kést abba a nagy, ronda, verítékezô, halálra vált busa, nagy fejének, tokájába.
Csak úgy fröcsögött a vér mindenfelé. Patakokban folyt a szaros gumicsizmájuk talpa alatt, és napok alatt száradt csak rá a mocskos betonra. Sosem takarították. Minek, úgyis jön mindig újabb meggyilkolandó egyén. A hírhedt „Hátsó udvar” János apjáéknak a háza mögött volt megtalálható. Egy nagy lebetonozott tér, rajta pár viskó, ahova beszórják a halálra ítélteket és hizlalják ôket, heteken keresztül. Nem kapnak se wc papírt se semmit. A saját trágyájukban alszanak. Undorító bánásmód, de most János szemszögébôl nézzük a dolgot. Ô imádta a kivégzéseket, szó szerint rajongott értük. Valóságos szertartások voltak ezek, még a húsból is ettek, vadállatok, barbárok.
Az ideg és a tetemes bundapálinka közben megzavarta Józsi anyagcseréjét és berohant a budiba könnyíteni a testi kínjain. Míg ő az aprófosással küszkölődött, az alatt megérkezett Bálint, a legifjabb Mészáros. A 4. az idôsebb Mészáros József volt. Ô már várta ôket a helyszínen a direkt erre a célra vett böllérkésekkel, amelyeket természetesen lézerrel éleztek és titánnal vontak be, a kicsorbulás védelem végett. Volt ott még egy erôs, jól megfont kenderkötél, amit rá lehetett kötni a Bömbi (az összeset így hívták) lábára, és így kihúzni a zsíros, büdös, kapálózó, meghalni nem akaró szerencsétlenséget. Még ôk tesznek jót vele, ha megszabadítják tôle a világot.
Miután kiegészült a hóhércsapat, mind a 4-en beleköptek a tenyerükbe. –na vágjuk bele!- rikkantotta Bálint. Közeledtek a sáros viskó még sárosabb ajtajához. Már hallották is a szûkölô lényt odabenn. Hallani vélték, ahogy a krumplimosléktól elgennyesedett hangszálaival próbál könyörögni az életéért. Természetesen ôket ez nem hatotta meg. Az ajtó nyílt. Berontottak, és Bömbire vetették magukat. Markolták, karmolták, tépték ahol érték. Kíméletlen egy bagázs. Pár perc alatt sikerült a kötéllel összecsomózni a lábait. Mozdulni sem tudott, csak nyöszörgött és rángatózott. Megfogták a kötelet úgy istenesen, és húzni kezdték. Bömbi hátát véresre horzsolta a durva kavicsos beton. Most kicsomózták a kötelet, hogy tovább tartson a küzdelem, ami csakis halállal végzôdhet, és nem volt kérdés, kiével. Jánosékat szinte kéjérzés fogta el az áldozat reszketése, a félelem által kiváltott ideges kapkodás, a halálfélelem láttán a szemében. Egy fél órát szórakoztak vele, majd megunták.
- Ideje lenne már lebökni aptya! A kúúúúúú…- ordította János, mikor Bömbi rátaposott a lábára - Na, most döglesz meg te…- Azzal már fogta is a 30 centis böllérkést és azt egyik kezébôl a másikba dobálva araszolt tyúklépésben a másik három által lefogott élôlény felé. Bömbi pedig retteget, szívbôl rettegett. Félt attól a pengétôl. Le sem vette róla a szemét, ahogy repült kézbôl kézbe. Bal, jobb, bal, jobb, bal, jobb. Ezután minden olyan hirtelen történt. János a levegôbe ugrott és lecsapott. De elvétette. Csak a fülét találta el. Újból támadt. Ja, támadt…szerencsétlen védekezni sem tud. Másodszorra a szemét találta el. A kés csontig hatolt. Aztán megadta a kegyelemdöfést. Nyakba. Ütôeret, nyelô- és légcsövet elnyesô mozdulat volt. A vadul zakatoló szív még nem tudott semmit, vadul pumpálta a vörös, meleg vért a levegôbe. A tüdô porlasztóként keverte össze a torok vérét a kiáramló, hörgô levegôvel. A vörös pára beterített mindent és mindenkit. Bömbi halálhörgésétôl a madarak is ijedten szálltak el a ház közelébôl. Aztán lassan elhallgatott, összeesett, kivérzett, és már csak rándult párat a lassan leálló, de még meglévô agytevékenység tanúbizonyságaként. –Na – törölte le a véres verítéket a homlokáról a 4 férfi – ez megdöglött. Jó kis mulatság volt. Na híjjuk a családot, és aprítsuk fel, aztán mehet a kolbászba meg töpörtyûnek. Végülis disznóölés van vagy mifene!