A kocsma füstjén át,
ajkaid gúnyosan fénylenek,
ahogy elhagyják a fájó szavak.
Remegő lelkem megszűnni vágyik.
Az idő e percben örökké tart.
Tovább már nem peregnek a homokszemek.
Hiába jön újra május,
Én csak telet látok és hideget.
Dér csipi szememet.
Cserepes ajkam didereg.
Lelkem démona lidércemmel harcol,
végül mindkettő szétmarcangol!
Vörös ruhában táncol testemben a fájdalom.
Odajössz ,
és végig húzod kezed arcomon.
karjaid bölcsője,
naivságom melegágya.
Mosolyodban koporsóm szöge felém kandikál.
Szemedbe nézek.
Nem látok mást csak ürességet !
Nem. Üresség sincs benned.
A remény tündére végig simítja kezét hajadon.
Pálcájával kinyitja egy más világ kapuit.
Ajkaimmal rád mosolyog,
szemeimmel elvarázsol,
Újra együtt suttogjuk,
Szeretlek.
Belülről, fel tőr egy könnycsepp szemeden át.
Leromboltad a falakat,
felszakítottad a sebeket.
Újra érzel.
Félsz?
0 Megjegyzések