Kovács Klaudia: Fohász egy Esélyért

Az égre nézek, s csillagokat látok,
szívemmel csak te utánad vágyok.
Nyitott szemem előtt arcképed látom,
közeledted percét egyre jobban várom.

De könnyem csordul, ha a fellegekre nézek,
nem beszélek, csak egy kis reményért égek.
Semmi mást, csak egy apró esélyt kérek,
hogy a közelgő reggel ennek ne vessen véget.

Hatalmas ég, felhőkés csillagok,
égi angyalok, hozzátok fohászkodok.
Hallgassátok halkan kérelmem,
űzzétek el messze minden félelmem.
S ha csak egy dolgot kérhetem,
csak azt, kivel rendbe hozhatom életem.

Kit úgy ölelnék, mint árnyék a forróságban,
védeném, mint mentő ág a sodró árban.
Úgy szeretném, mint kit én még nem szerettem soha,
s őt mint ajándékot, csak most adtak oda.

Ha lép, én lábnyoma lennék,
vagy az útja. Csak jó felé vezetnék.
S szélként simogatnám arcát,
álomként lesném óhaját.

S csak időért könyörgöm,
minden apró percért legyen örömöm.
Fohászkodom türelemért, megbocsájtásért,
kegyelemért, jutalomért a megbánásért.

És mind egyben csak ő nekem,
egy esélyt csak, hogy ő legyen!
Ki szívembe meleget hoz, s álmot,
én csak Őérte fohászkodom.