Dobos Tamás: Én nem tudok semmit sem

Én nem tudok semmit sem…
Én nem tudok semmit sem…
Én nem tudok semmit sem Rólad,
Te távoli messzeség…
Te, aki a hömpölygő folyón túl vagy,
mint elérhetetlen szerelem a
reménytelenség hullámzó tengerén…

Én nem tudok semmit sem…
Én nem tudok semmit sem…
Én nem tudok semmit sem arról, hogy
mi következik az után, ami mindennek a vége…, s
nézném bután, ahogy
ez a vég véget érne, mint
egy pont a mondat után…
Nem tudom…

Én nem tudok semmit sem…
Én nem tudok semmit sem…
Én nem tudok semmit sem, mitől
születik, s döglik a légy…
Én nem tudok semmit sem Rólad,
Te gonosz, ártatlan szépség, a
csodálat mámorító fertőjében…(Te gyönyörűség).
Nem tudom…

Én nem tudok semmit sem…
Én nem tudok semmit sem…