Szívem lehulló őszi levél,
Mi csendesen meghal, ha földet ér.
Nem vagyok angyal és nem is leszek
Bágyadtan, szürkén a ködbe veszek.
Testemből kilépő fantom vagyok
Arcomon fájdalmas derű ragyog;
A Sors nekem keserű mérget kever
Az összes álmom a porban hever.
Nincsen remény, a lelkem elég,
Zokogva kiáltom: mostmár elég!
Hiába. Nem hallják meg hangomat
Sápadtan nézem a csillagokat
Jobb lenne itthagyni mindent, mi bánt
Nem kell többé e borús világ.
1 Megjegyzések