Sohonyai Attila - Érte meg-érte

Azért már megérte, aki
lángot gyújt értem tíz
év múlva, s idestova, ha már
nem élek is úgy lángolok
fel benne, mint a legtüzesebb
éjszaka. Azért már megérte,
ki rózsát lopott helyettem,
s kezembe nyomva úgy 
örült önfeledten, mintha
az én ötletem lett volna,
és nem szólt akkor se, ha
mostoha voltam neki, maga
a penész, de így látta bennem,
nem félig üres vagyok, hanem
nélküle félig egész.

Azért már megérte, kinek
értem megérte. Ha léte s elvei
fészke közé azért költözhettem,
mert neki ezért maga nem volt
mégse feláldozás, se kelepce,
csak a szabadság voltam neki, a
néma düh és a muszáj félsz,
aki azt mondta; nekem megérsz
egy életet, vagy annál is tovább,
ha velem maradsz, s bár, nem tudom
életem milyen lenne nélküled,
megérsz annyit, hogy így is szeretlek.

Borulnék bele eggyé válva,
mint hamu a vízzel; koszosan,
s mégis desztillálva. Lennék 
akkor neki az örök hála s béke,
mert tudnám, amit akartam,
érte megérte...