Búsan fújdogál az őszi szél
S minden hangja, csak rólad mesél
Te édes földnek mannája,
Domboruló rózsabokrok bimbója.
Te voltál az, aki jelentett nekem,
Zamatos mosolyoddal éltetted életem.
Te voltál az, aki ott volt jóban, rosszban,
Aki vigyázott és célt adott a gondban.
Aki oly szelíden simult hozzám
Akárcsak egy gyermek, az anyja karján.
Veled megtanultam hinni, szeretni
És néha - néha sírni.
Ha felhő borította életem
Te voltál az egyedüli menhelyem.
Melletted ismertem meg az élet igazi titkait,
Amely hinni, szeretni és élni tanít.
Te voltál az, aki megtanított igazán harcolni,
És a világ minden bajával szembesülni.
Úgy éltünk ketten, akárcsak egy pillangópár,
Ami felnő, és majd ketten elszáll.
Az örök boldogság tengerébe fürödtünk
Míg a világ tervezett ellenünk.
Ők azt akarták, hogy váljunk szét
És minden, amit éltünk maradjon csak egy
Egyszerű, jelentéktelen, a múltban porzó emlék.
Fekete felhők gyülekeztek körülöttünk,
És mi azt sem tudtuk, hogy mit tegyünk,
Két ágra vált az utunk,
És az örök emlék jellemezte múltunk.
Ami tegnap volt, az soha többé nem jön vissza már
Talán ez volt az életnek a legdrágább ár?
Miért? Miért kell ennyit szenvedni?
Miért nem hagytak egy párt együtt lenni?
Miért kellett ez az óriási fájdalom
Emlékezni vissza is fáj nagyon.
S minden hangja, csak rólad mesél
Te édes földnek mannája,
Domboruló rózsabokrok bimbója.
Te voltál az, aki jelentett nekem,
Zamatos mosolyoddal éltetted életem.
Te voltál az, aki ott volt jóban, rosszban,
Aki vigyázott és célt adott a gondban.
Aki oly szelíden simult hozzám
Akárcsak egy gyermek, az anyja karján.
Veled megtanultam hinni, szeretni
És néha - néha sírni.
Ha felhő borította életem
Te voltál az egyedüli menhelyem.
Melletted ismertem meg az élet igazi titkait,
Amely hinni, szeretni és élni tanít.
Te voltál az, aki megtanított igazán harcolni,
És a világ minden bajával szembesülni.
Úgy éltünk ketten, akárcsak egy pillangópár,
Ami felnő, és majd ketten elszáll.
Az örök boldogság tengerébe fürödtünk
Míg a világ tervezett ellenünk.
Ők azt akarták, hogy váljunk szét
És minden, amit éltünk maradjon csak egy
Egyszerű, jelentéktelen, a múltban porzó emlék.
Fekete felhők gyülekeztek körülöttünk,
És mi azt sem tudtuk, hogy mit tegyünk,
Két ágra vált az utunk,
És az örök emlék jellemezte múltunk.
Ami tegnap volt, az soha többé nem jön vissza már
Talán ez volt az életnek a legdrágább ár?
Miért? Miért kell ennyit szenvedni?
Miért nem hagytak egy párt együtt lenni?
Miért kellett ez az óriási fájdalom
Emlékezni vissza is fáj nagyon.