Kun Mária Katalin: Betegen

Odakint, a téli utcán havas a táj, fúj a szél,
Én bent fekszem a meleg ágyban, szívem mégis mást remél.
Jobb lenne már korán kelni, készülődni, elindulni,
A munkába megérkezni dolgozni, nyelvet tanulni.
A gyermekekkel kint a hóban hógolyózni, szánkózni,
Szeretnék már mihamarabb teljesen meggyógyulni!
Igyekszem ám megtenni minden tőlem telhetőt,
Gyógyszereim beveszem használom a zsebkendőt,
Iszom a sok teát, bár már mindnek uncsi az íze,
De tudom, most ez szükséges, meg ülni jó meleg vízbe.
Aztán végre elmúlik ez a fránya betegség,
Jön az ünnep, együtt leszünk, rágondolni békesség.
Mosolygó kis gyermekarcok ajándékot bontogatva,
Kedvesem bársonyos szava bennünket hívogatva.
Ez ad erőt, s még valami: ha anyumra gondolok,
Ő kitartott a végsőkig, ígérem, én is ki fogok!