Ábrahám Csaba: Sötétség

Látomások gyötörnek,
sötét gondolatok,
sétálok a parkban
a fagy csikorog.

Világít a hold,
de nem mosolyog,
borong az ég,
s nincsenek csillagok.

A sötét jövő...
s a bánat fojtogat,
torkomban gombóc,
az idő sem halad.

A fájdalmas múlt
s a keserű emlékek,
a bánat elemészt,
istenem, én félek!

Félelem és bánat,
ők kísértenek,
nehéz így már élni,
nekem higgyetek.

Ördögi a kör,
ami elgyötör,
nem szabadulok
a keserű emléktől.

Harcoltam sokat
nagyon keményen,
bele is fáradtam,
már hitem sincsen.

Lehajtom fejem
és odébb állok,
nyugvó helyem
egy sötét mély árok.

Itt megnyugodok,
gondom már semmi,
be kellet látnom,
el kell menni.

Melegség árad,
csodásak a fények,
Megállok az ajtóban
és visszanézek.

Ne sírj drága,
én már jól vagyok,
vigyáznak rám
jótékony csillagok.