A domboldalon őszt sír már az erdő.
Levél-könnyüket hullajtják a fák.
Még langyos csókkal csókol a szellő,
És színorgián lesz vendég a világ.
A fáknak alján árnyas ligetekben
Hullt levélpaplant von magára a föld.
Kukoricatáblák pompáznak színesebben,
És veszik róluk színe a nyárnak - a zöld.
A puttonyok szőlő fürtjeivel telnek,
A présből most édes must csorog.
Almát pirosodnak már a kertek,
És szívemen az ősz hagy lábnyomot.
Búcsú körökre rebbenek a fecskék,
Sekély tó vizében még gólya lépeget.
Felhők jönnek, hogy a nyarat temessék,
Szürkére festve át a nyári kék eget.
Az ősz nyugalma öleli át most a lelkem.
Szemem habzsolja e természetcsodát.
Kóborolni az őszben mindég is szerettem,
Szívembe merítve az évszak varázslatát.
Megmártózik a széna illatú csendbe`,
Majd tündérkertekbe szökik a nyár.
Napsugárból szőtt kendővel integetve,
Az időnek szekerén már messze jár.
0 Megjegyzések