Ács Vivien: Múló kín

Már nem szeretlek...
Szívem hangja már nem dalolt,
Csupán egy néma dal hangja szólt,
Azt súgta, hogy nézzek rád újra, nézzek a szemedbe!
Én megtettem, és a lelkem a reményt már nem kereste...
Túl vagyok rajtad, tudom és érzem,
S a szívembe most ez a legnagyobb vétkem.
Hisz az első szerelmet az ember nem könnyen feledi,
De már nem hiszem, hogy lehet valakit örökké szeretni.
Mert te megmutattad nekem, milyen, ha nem teljesül egy álom,
Most már újra a valóságot látom.
Nincsenek szikrák, elhamvadt a láng is,
A lázas fájdalom elmúlt magától is.
Mert ha a közelbe vagy, többet már nem kavarsz fel!
Bár még mindig nem búcsúztam el,
De már nem fogok,
Hisz igazzá vált a játék,
Bár még néha fájt még,
Eljátszani mindig ugyanazt, hogy nem ismertelek,
De igaz lett, hisz az emlékek már nem kísértenek!
Csak most már semmi sem számít,
Mert lecsengő mosolyod immár nem ámít!