Kőszeghy Miklós: Szikkadtan

Bár a mélybe száll a fény,
kút vizére nem talál,
nem leli.
Bár a káva páradús,
már a kút is szomjazik
nincs teli,
cseppje sincs neki.

Ó, ha lenne bármi jó,
óhajával öntöző
vad vihar,
bárcsak lenne már eső,
szikkadt tájra bámuló
korty ital,
szomjazó, szilaj!

Már a föld is fém-kemény,
jóllakásra nincs remény,
fű se nő!
Búza, árpa mind kivész,
csörg` a száruk, s tépi szét
rossz idő.
Isten átka jő!

Zörg` a csontunk, forr a lég,
kőkeményre szikkadók
lelkeink,
Bár csak egyre szomjazunk,
még cipeljük egyre mind
vétkeink,
s büntetéseink.