Túl a Világ zord alkonyán,
álmodó robotok táncolnak.
A felhők végtelen ezüst balkonján
Szivárvány szalagok játszanak az azúr égen,
De néma az éter, halott minden.
Nem szól madár, nem szól ének,
Omlott falak és oszlopok a téren.
Hasztalan szirmok keringenek lomhán,
Dideregve fázik a hó a hegycsúcsok ormán.
Túl a végtelen univerzum alkonyán,
Én vagyok csak, s álmodom.
irodalom.jpg)
0 Megjegyzések