Édes Emil Péter: Az elmúlásról

Elfáradtam. Már utam vége felé,
arccal előre a porba rogyva,
odadobva vad rémálmaim elé,
minden hitből, reményből kifogyva.

Félek, hogy hosszú még a további út,
hogy gyötrő sivataga visszavár,
végül az elmúlás mint hűs vizű kút
enyhít és anyámként magába zár.

Mi vár még ránk, lesz-e majd örök élet,
dicső feltámadás és végítélet,
Paradicsom, Tisztítótűz, Pokol...

Vagy minden megy magatehetetlenül,
végig az árnyékvilágon keresztül
oda, ahol az üresség honol?