Rohanj végtelennek tűnő fénykaroddal,
Suhanj éltető, tavaszi napsugár.
Szunnyadó földünk áraszd meleggel,
s gyógyul e senyvedő, beteg világ!
Lázas bolygóarcunk beesett szemébe
a világosság égő gyertyáit gyújtsd,
Hitet, reményt plántálj csüggedt szívekbe,
mert az öröm elszállt és itt ragadt a bú!
Könnyezünk, vesztünket siratjuk,
Dögkeselyű kering, te cudar élet!
S mielőtt testünket koncnak odadobjuk,
lázálmunkból felráz a vigasztaló lélek.
Fénykarjával ölel a tavaszi napsugár,
Utat tör magának lassan a SZERETET,
Dermedt hideg enged oszló ködhomályban,
s felolvad ember, szúró jégszíved!
0 Megjegyzések