támaszkodik egymásra két test
a férfit csak a statika
a nőt a lélek gyengesége
s mindketten ki élve ki holtan
tornyosulnak az időbe
két test egy fémszobor
ahogy a kettőjük élete
egymásba olvadt
most mint rostos hiány
sértődött özvegyi bánat
s a feldöntött másik távoli
szoborra vetett tekintet
maradnak utána
mintha egy verset hallanál
az évszakváltó télben
s egy kertben sírnának almafák
a paradicsomkert kioltott fénye
ül bronzszemükből meredve előre
0 Megjegyzések