Zelenka Brigitta: A Kínszenvedés

Nagypénteki sírató

A Gethsemáné kertben Ő már tudta,
hogy sorsán a pecsét végleges, örök:
harminc ezüstpénzre váltva a hűség,
s mögötte a Gonosz markába röhög.

Az olajfák hegyén korom-éjszaka,
félelem-szárnyakon a végzet oson,
őrzőkön álom, nincs aki vigyázzon,
vérverejték gyöngyök isten-homlokon.

Ököl csap arcába, röhög a gúny,
tombol a gyűlölet: feszítsétek meg,
és amíg Pilátus a kezét mossa,
keresztet ácsolnak hitetlenek.

A te akaratod legyen meg Atyám,
meztelen testén korbács-ólom csattan,
szégyen, gyalázat szaggatja a lelket,
szakad a hús, vér folyik patakban.

A Gonosz nem nyugszik, terve ördögi:
töviskoszorút a szenvedő főre!
Idegek pattannak, őrült fájdalom
tűként fúródik a meggyötört bőrbe.

Gerenda súlya kínzott testét nyomja,
nehéz kereszt alatt a nyakcsigolya
ropog, s arcával a porba bukik,
Atyám, Istenem, messze még Golgota?

Durva kezek tépik véres gönceit,
kereszt szálkás fája sebeibe mar,
csukló közepén, hol hüvelyk domborul,
fúródik a vasszög, lábfejbe csavar.

Három szögre nehezedett súllyal
függ ember fia szörnyű kínok között,
görcsbe rándult izmok, patakzó veríték,
bűzös borzalom száll a vesztőhely fölött.

Láz-száraz ajkán panasz szava rebben,
kifeszül a mellkas, az idő beérett,
Atyám, én Istenem, mért hagytál el engem,
lelke az égbe száll, ELVÉGEZTETETT.
Megosztás a Google Pluson

0 Vélemény: