Fehér Alíz: Utálom

Utálom, hogy szeretlek,
S hogy téged nem feledlek.
Utálom, hogy újra látlak,
És hogy bennem új remény támad.

Utálom, hogy te nem szeretsz,
S hogy nélkülem is ugyanúgy nevetsz.
Utálom, hogy nem hiányzok,
És hogy azt sem bánom, ha hibázol.

Mint gólya fészkére, újra visszaszáll,
Szerelmem lángja, mindig rád talál.
De újra és újra elutasítasz,
Újra és újra magadtól eltaszítasz.

Utálom, hogy képes vagy nélkülem élni,
Hisz én ezzel nem tudok megbékélni.
Utálom, hogy képes voltál megváltozni,
Utálom, hogy képes vagyok még most is próbálkozni.

Utálom, utálok mindent, mi veled kapcsolatos,
Utálom hogy csak velem vagy mindig olyan fagyos.
Utálom, hogy nem vagyok elég jó neked,
Utálom, hogy mosolygok, ha meghallom a neved.

De legjobban azt utálom, hogy még mindig szeretlek,
Hogy még mindig rabja vagyok két barna szemednek.
Hogy mindig csak arra várok: hátha megölelsz újra,
És utálok rájönni, hogy ez nem válhat valóra.

Forrás: Poet