Nyakó Zita: Kellesz még...

Még kellenek az emlékedtől
felszakadó könnyek,
akarom érezni még,
ettől lesz tán könnyebb...

Még kellenek azok
az őrült pillanatok,
a csókokkal elfojtott
feltörő sóhajok...

Akarom még érezni
ajkamon az ajkad,
s úgy adni meg magam,
ahogyan akartad...

Még kellesz nekem,
még... és mindörökké.
Ameddig a szívem
nem dobban többé...