Ülök a padon, etetem a galambjaimat, a parkban,
Öreg szívem kalimpál, várakozik a csodában,
Mert az, szívem toporog a való boldogságban,
Hiszem? Talán! Fürdök Ámor nyilában,
Fájdalom lészen, a szerelem kinyilt világában.
És jő, lassan, tipeg öregesen,
Galambjaim nem ijednek, nézik hőlgyem,
Szép ősz haján gyönyörködik szemem,
És lám, e késői öreg szerelem,
Oly ismerős, a fiatalos vágyakozó gyötrelem.
S te örök ifjú égető szerelem,
Párszor találkoztunk, de alhaladtál mellettem,
S most, megtaláltad remegő térdem, a szívem,
Hét évtizeden át ámítottál engem,
S nem várt boldogságot adtál sírom belépőjében.
Hölgyem leült mellém, csillognak szemeink,
S ebben valahol kicsi fiatalságot felfedezünk,
Tétován keressük, majd összeér kezünk,
S érezzük, ez már a közös végzetünk,
Elkísér bennünket, ez a mi öreg szerelmünk.
Ülünk a padon, etetjük a galambjainkat,
Szavak nélkül érezzük azért múltunkat,
Mosolygunk, elindulunk, egymásba füzzük karunkat,
Néha megállva nézzük az őszi virágokat,
tesszük mint szerelmesek, meghazudtolva a fiatalokat.
Öreg szívem kalimpál, várakozik a csodában,
Mert az, szívem toporog a való boldogságban,
Hiszem? Talán! Fürdök Ámor nyilában,
Fájdalom lészen, a szerelem kinyilt világában.
És jő, lassan, tipeg öregesen,
Galambjaim nem ijednek, nézik hőlgyem,
Szép ősz haján gyönyörködik szemem,
És lám, e késői öreg szerelem,
Oly ismerős, a fiatalos vágyakozó gyötrelem.
S te örök ifjú égető szerelem,
Párszor találkoztunk, de alhaladtál mellettem,
S most, megtaláltad remegő térdem, a szívem,
Hét évtizeden át ámítottál engem,
S nem várt boldogságot adtál sírom belépőjében.
Hölgyem leült mellém, csillognak szemeink,
S ebben valahol kicsi fiatalságot felfedezünk,
Tétován keressük, majd összeér kezünk,
S érezzük, ez már a közös végzetünk,
Elkísér bennünket, ez a mi öreg szerelmünk.
Ülünk a padon, etetjük a galambjainkat,
Szavak nélkül érezzük azért múltunkat,
Mosolygunk, elindulunk, egymásba füzzük karunkat,
Néha megállva nézzük az őszi virágokat,
tesszük mint szerelmesek, meghazudtolva a fiatalokat.
