Kényes- íves szívek morzsájában,
feslett partjaidnál szorítom a Holdat.
Őszintén remegek sóhajaink dogmájában
de álmain ereklyéi alatt már ébred a holnap.
Szilánkjainkba fojtva ülünk tükreink felett.
Megcsókolsz, majd elejtesz,
unott szenvedélyből összekarcolod az eget.
És az utolsó levélben ottfelejtesz.
Az emlék még kéjeleg
abban a lecsorgó mosolyban az üvegcipődön,
a kagylóhéj szívemben – aztán elenged,
és az újrarajzolt lángokkal elnyúlik a földön.
Álmos reflektorok vágják fel az éjszakát
míg testemen idegen füstfelhők nyúlnak keresztbe,
majd a város rám ejti torz vigyorát,
s én fellógatom az arcom a csendre…
feslett partjaidnál szorítom a Holdat.
Őszintén remegek sóhajaink dogmájában
de álmain ereklyéi alatt már ébred a holnap.
Szilánkjainkba fojtva ülünk tükreink felett.
Megcsókolsz, majd elejtesz,
unott szenvedélyből összekarcolod az eget.
És az utolsó levélben ottfelejtesz.
Az emlék még kéjeleg
abban a lecsorgó mosolyban az üvegcipődön,
a kagylóhéj szívemben – aztán elenged,
és az újrarajzolt lángokkal elnyúlik a földön.
Álmos reflektorok vágják fel az éjszakát
míg testemen idegen füstfelhők nyúlnak keresztbe,
majd a város rám ejti torz vigyorát,
s én fellógatom az arcom a csendre…
