Régen szemed izzó tüze égetett belül.
Ma csak a láz lángjai nyaldossák testemet,
Mely különös álmokkal barázdálja estemet
Miközben élő fosszíliám égőn szétterül.
Ezalatt látlak téged is, pajkosan lebegve,
Lázad fejemben a számtalan garázda gondolat,
Vágyakat tör össze, emlékeimből fosztogat,
S az élet keserű piruláit remegve nyelem le.
S ekkor egy pillanatra lecsitul a lázóceán,
Testem ernyedten elmerül a takarók tengerében,
S mindaddig ringatózom ezernyi pengeélen,
Míg vacogva nem kelek, s kortyolom fázón teám.
Mert kint még mogorván duzzog a tétova tél,
Nem hagyja örökösét, a tavaszt színre lépni.
S ez a fagyos diktatúra megtanít engem is félni,
Mert a világban a szeretet csak szétszórva él.
S már bennem sem lángol szerelem, csak égő lázálom.
S ahogy most átlátom magam körül eme kaotikus világot,
Így hideg szívvel és forrongó elmével magamban kiáltok:
"Drága Istennőm, a Tartarosz kapuját ezennel rád zárom!"
Ma csak a láz lángjai nyaldossák testemet,
Mely különös álmokkal barázdálja estemet
Miközben élő fosszíliám égőn szétterül.
Ezalatt látlak téged is, pajkosan lebegve,
Lázad fejemben a számtalan garázda gondolat,
Vágyakat tör össze, emlékeimből fosztogat,
S az élet keserű piruláit remegve nyelem le.
S ekkor egy pillanatra lecsitul a lázóceán,
Testem ernyedten elmerül a takarók tengerében,
S mindaddig ringatózom ezernyi pengeélen,
Míg vacogva nem kelek, s kortyolom fázón teám.
Mert kint még mogorván duzzog a tétova tél,
Nem hagyja örökösét, a tavaszt színre lépni.
S ez a fagyos diktatúra megtanít engem is félni,
Mert a világban a szeretet csak szétszórva él.
S már bennem sem lángol szerelem, csak égő lázálom.
S ahogy most átlátom magam körül eme kaotikus világot,
Így hideg szívvel és forrongó elmével magamban kiáltok:
"Drága Istennőm, a Tartarosz kapuját ezennel rád zárom!"
