(Philemon és Baucis)
Sétánk során egy öreg pár csoszogott velünk szemben.
Görbe bot kezükben, összekapaszkodva kéz a kézben.
Támogatták egymást, óvatosan tipegve,
arcukon mosoly, szemük a múltba révedve.
Valamikor szép emberek voltak,
arcukon az évek mély barázdát vontak.
Sok éve még gyerekeik kísérték,
Bearanyozva sok nappalt és estét.
Egy ideje már csak ketten maradtak,
a gyerekek felnőttek, külföldre szakadtak.
Egy este a bácsi egyedül jött felém,
könnyes volt a szeme, arcán a remény.
Már talán közeleg az óra,
mikor elindulhat a nagy útra
párja után,
csoszogva, sután.
Akkor már nem fáj semmi,
ott nem kell fázni és szenvedni.
Egy hónapja, hogy az úton ő sem jön már.
Hiába lesem, üres a látóhatár.
Meghalt. Mondják, kik ismerték őt.
Nyugszik már párjával virágok között.
Utam csendben hazafelé visz,
Ők újra együtt vannak:
Mint Philemon és Baucis.
Sétánk során egy öreg pár csoszogott velünk szemben.
Görbe bot kezükben, összekapaszkodva kéz a kézben.
Támogatták egymást, óvatosan tipegve,
arcukon mosoly, szemük a múltba révedve.
Valamikor szép emberek voltak,
arcukon az évek mély barázdát vontak.
Sok éve még gyerekeik kísérték,
Bearanyozva sok nappalt és estét.
Egy ideje már csak ketten maradtak,
a gyerekek felnőttek, külföldre szakadtak.
Egy este a bácsi egyedül jött felém,
könnyes volt a szeme, arcán a remény.
Már talán közeleg az óra,
mikor elindulhat a nagy útra
párja után,
csoszogva, sután.
Akkor már nem fáj semmi,
ott nem kell fázni és szenvedni.
Egy hónapja, hogy az úton ő sem jön már.
Hiába lesem, üres a látóhatár.
Meghalt. Mondják, kik ismerték őt.
Nyugszik már párjával virágok között.
Utam csendben hazafelé visz,
Ők újra együtt vannak:
Mint Philemon és Baucis.
